Merka János
plébános
A nyári vakáció és szabadság után az iskola és a
munkahely nyitogatja kapuját, hogy beléphessünk rajta több-kevesebb kedvvel,
motivációval és nekiláthassunk a tanulásnak, munkának.
A kor, amelyben élünk, a lázas tevékenység kora. Napjainkban
a munka nem egyszerűen kenyérkereső elfoglaltság. Legtöbb esetben rohanó
tempó, idegtépő zaj, nyüzsgő tömeg, kíméletlen versengés kíséri és teszi
fizikailag, idegileg kimerítővé.
A munka, amelyet könnyen hajlandók vagyunk csak a megélhetés
eszközének vagy a másokról való gondoskodás terhes föltételének tartani,
kényszerzubbonyból örömmé, megtiszteltetéssé, kegyelemmé változhat, hivatás,
küldetés lehet. Egész életünk alaptörvényéről van itt szó, amelybe minden
beletartozik: a fizikai munkán túl a szellemi tevékenység, a gyermek játéka,
a sport, a művész alkotása…
De miért is dolgozunk, tanulunk?
A kenyérkereső munka elsősorban az élet anyagi megalapozásának
eszköze; de ezen túl a munkával szerzett anyagi alap személyi függetlenséget,
belső szabadságot ad az embernek („megáll a maga lábán”), és ha a másokért
való szerető gondoskodás is hozzájárul, egészen magas erkölcsi értékké
válik.
Munka, erőfeszítés, feladatmegoldás nélkül az emberben
szunnyadó energiák nem kelnek életre, vagy haszontalanul elpazarolódnak.
A munka teszi az embert teljes emberré: ez által bontakoztatja ki belső
képességeit, tudja alakítani maga körül a természetet, és tud úrrá lenni
akadályokon és csapásokon.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a mindennapos, visszatérő
munka sokszor fárasztó robottá, értelmetlen teherhordozássá válik, még
akkor is, ha elég pénzzel és elismeréssel jár. A legkimerítőbb munka viszont
nem az, amely legtöbb időt és energiát kíván, hanem amelyiknek nem látjuk
értelmét, szépségét. Ezért annyira fontos, hogy legyenek magasabb szempontjaink,
hogy munkánkat nagyobb összefüggésben tudjuk látni. Legyen szabad itt három
ilyen szempontot említenem.
Munka – mint szolgálat. Jézus életprogramja: „szolgálni és életét adni sokakért” (Mt 20, 28). Szeretetszolgálattá válhat a napi munka és kötelességteljesítés, ha türelmes megértéssel, segítőkészséggel végzi az ember; de mennyi alkalom és szükség van ezen túl önkéntes szolgálatra is! Szolgálattá válik egy nagy ügyért, vagy egy intézményért, közösségért, népért végzett munka is: valamiért, amit az ember nagyra tart és szeret, amit munkájával elő akar mozdítani, akkor is, ha az nem jár nagy fizetéssel vagy kitüntetéssel. Aki igazán szolgál, adni akar, nem kapni, embertársai javát keresi, nem saját dicsőségét.
Munka – mint Isten teremtő és fenntartó munkájának folytatása. A földi világnak uralmát Isten az emberre bízta. A természet erőinek, az élő és élettelen világ titkainak felkutatása és az emberiség szolgálatába való állítása nem más, mint ennek az Isten adta feladatnak megvalósítása. Célja sem lehet más, mint a teremtő Istené: hogy alkotása jó legyen, hogy megtartsa a világot jónak és szépnek, hogy munkájával ne rombolja, hanem szebbé és jobbá tegye maga körül a világot.
Munka – mint küldetés, misszió. A keresztény tudja, hogy Isten nem távoli, elzárkózó fenség, hanem az emberiségnek magát kinyilvánító, szeretetét közlő személy. Istennek adni- és mondanivalója van számunkra, és embereket küld, hogy vigyék üzenetét, és tanúi legyenek segítő jóságának. Ezért a hivatalos lelkipásztori munka mellett rendkívül fontos a hívek életpéldájának, munkájának, hűségének missziója. Aki ezt megérti, annak munkája, bármilyen egyszerű és mindennapi is, apostolsággá, küldetéssé válik.
Isten adja, hogy mindannyiunk munkája, tanulása ilyen legyen!
Merka János
plébános
Melich Géza Imakörünk, Szenior Klubunk és Bibliakörünk szentmiséinek
orgonistája missziónk házi kápolnájában.
Nyugdíjas, amatőr zenész, Patrona Hungariae Énekkarunk lelkes
tagja augusztusi szentmiséink kántora a Damenstift-templomban.
Jó egészséget, kitartást és hosszú életet adjon neki a Gondviselés.
Veríték és szenvedés ugyan mindig eleme marad a munkának, de sok
igazi öröm is van benne, és az örömmel, lelkesen végzett munka egyike a leggazdagítóbb,
legnagyszerűbb élményeknek. Ha örömmel, bizalommal fogunk neki, a legnehezebb
munka is nekilendül. Ha jókedvvel, szívvel-lélekkel dolgozunk, egész munkánk
különb lesz, meg könnyebb is, és a teljes odaadás ritka óráiban páratlan munkát
tudunk végezni, és észre sem vesszük az idő múlását vagy a feladat nehézségét.
Ahol a gondok
imává válnak...
Tíz éves a MÉCS (Müncheni Engesztelő
Csoport)
2003. május 1-én ragyogó verőfényben ünnepi szentmisére gyűltünk össze. Kicsi kápolnánk hűvösében huszonnégyen énekeltük: „Te vagy a fény a szívemben Jézus...” A Szűzanyát felvételről Kincses Veronika énekével, Schubert Ave Maria-jával köszöntöttük.
Arra emlékeztünk, hogy 1993. május elsején, éppen tíz esztendővel
ezelőtt tartottuk az első engesztelő imaóránkat. Akkor a világban újra és újra
ismétlődő vérengzések, testvérháborúk beszüntetéséért kezdtünk öten imádkozni.
Családjaink és egész Európa keresztény jövőjéért, betegeink gyógyulásáért, fiataljaink
Krisztushoz fordulásáért fohászkodtunk. Az évek folyamán megtanultuk, hogy félelmeinket,
gondjainkat, örömeinket saját szavainkkal megfogalmazva rakjuk át a jó Isten
„batyujába”. Ő valóban friss lelki és fizikai erővel, békével tölt el bennünket.
Mindannyian úgy érezzük, hogy lelki szükségletté vált a kéthetenkénti közös
imádkozás, a gondviselésre hagyatkozás. 1993 októberében a frissen felépült
kápolnánkban már szentmise keretében kezdtük az elsőpénteki imaóránkat. Az imádásra
kitett Oltáriszentség egyre nagyobb és egyre mélyebb szeretettel kapcsol magához
bennünket és a hozzánk csatlakozókat.
Annak ellenére, hogy a tíz év alatt közülünk heten költöztek az
örök szeretet hazájába, kis közösségünk ma 24 tagból áll.
A közös imádságunkat rendszerint két-három perces csönddel, befelé
fordulással kezdjük. A csend felerősíti Isten halk szavát a lelkünkben. A közös
ima hatására többször átéljük, hogy igazi közösséggé kovácsolódunk, ahol a másik
ember gondja, problémája a sajátunkká válik. Az imaóra utáni agapékon lehetőségünk
van egymás mélyebb megismerésére is. Megünnepeljük a születés- és névnapokat,
és ha kórházba kerül valaki, gondot viselünk rá. Egy új tagunk mondta nemrég:
„Veletek azért jó együtt lenni, mert nem beszéltek rosszat senkiről sem.”
Havonta két alkalommal találkozunk, a hónap első és harmadik péntekén.
16.30-kor rózsafűzért imádkozunk, 17.00 órakor a szentmise kezdődik, amely a
Szentségimádással 18.30-kor fejeződik be. Ezután terített asztalnál énekkel
és házi süteményekkel köszöntjük az aktuális ünnepelteket.
Legyen ez „ínycsiklandó” meghívás a lelket-szellemet is tápláló
imaórára, mert még több üres szék várja kápolnánkban a gazdáját...
Itt a sekrestyési munkát körültekintő szorgalommal Rein Barbara
végzi, a kántori feladatkört Melich Géza testvérünk látja el odaadó szeretettel.
Hálás tisztelettel köszönjük Merka János plébános atyánk igehirdetéseit, szép
szentmiséit.
Áldja, védje, vezesse továbbra is a Szentlélek Isten ezt a kicsi
imacsoportot!
Tárt karokkal és nyitott szívvel fogad minden új MÉCS-tagot:
Rogge-Solti Katalin
Attila püspök
atyánk Münchenben bérmált
A müncheni magyar katolikusoknak a karácsonyi éjféli szentmise
után talán fiataljainak a bérmálkozása a legkedvesebb ünnepe. Ez az az évente
egyszer ismétlődő alkalom, amikor a helyi magyar egyházi közösség főpásztora
vezetésével ünnepli az Eukarisztiát, és a bérmálkozás szertartásában az egyház
nagykorú tagjainak ismer el fiatal fiúkat és leányokat. Tavaly dr. Miklósházy
Attila SJ, a Nyugaton élő magyar római katolikusok püspöke betegsége miatt nem
jöhetett át Európába. Annál nagyobb volt a húsvét utáni 5. vasárnapon, május
18-án a müncheniek öröme, hogy az idén újra találkozhattak a messzi Kanadában
teológiatanárként működő püspökünkkel.
Gyakran idézik Szent Cipriánnak, Karthágó 3. századi nagy püspökének
mondását: Nihil sine espiscopo, azaz a „püspök nélkül semmi” se történjék az
egyházban, mintha Isten országának az ügye egyedül a hierarchia vállán nyugodna.
Ritkán említik, hogy ugyanez a Ciprián hasonlóan egyértelműen jelentette ki
papsága előtt: nihil sine consilio vestro, azaz a „ti tanácsotok nélkül semmit”
sem teszek. Még ritkábban idézik Cipriánnak a híveihez intézett szavait: nihil
sine consensu plebis, azaz „semmi se legyen a nép egyetértése nélkül”. Josef
Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció híres prefektusa „az egyházi demokrácia
klasszikus modelljének” nevezte ezt a Ciprián püspök által sürgetett együttműködést
a püspök, a papság és a hívő nép között és közös felelősséget Jézus szándékainak
a megvalósításáért. Attila püspök atyánk müncheni látogatása és tárgyalásai,
főpapi szentmiséje a bérmálás szentségének a kiszolgáltatásával, majd az azt
követő fogadás a Müncheni Magyar Katolikus Misszióban ezt a közösen vállalt
felelősséget és együttműködési készséget tanúsították.
A Damenstift-templomban a Patrona Hungariae Énekkar Jussel Ottó
vezetésével Halmos László "Ecce sacerdos magnus" kezdetű felemelő himnuszával
fogadta a magas főpapot, aki pásztorbotjára támaszkodva, mindennemű barokkos
pompa nélkül, idősebb testvérként, vidáman és kedvesen vonult be a koncelebráló
papsággal, dr. Cserháti Ferenc püspökkari delegátussal, Merka János plébánossal,
P. dr. Hegyi János SJ, volt filozófiaprofesszorral és főegyházmegyei lelkigyakorlatos
ház igazgatójával, valamint Hársfalvi Ottó túrterebesi esperes plébánossal,
a ministránsokkal és cserkész díszőrséggel a hívekkel megtelt templomba. „Zeng
a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén” énekelte lelkesen a nép, hogy aztán
az alkalomhoz illően a dr. Kováts János vezette Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttesnek
adja át az eukarisztikus ünneplés zenei és énekes kíséretét.
A közvetlen hangvételű püspöki homília első részében az isteni
teremtésért, megtestesülésért és megváltásért való hálaadásról, Eukarisztiáról
volt szó, majd Attila püspök atya a bérmálkozókat arra buzdította, hogy legyenek
mostantól öntudatos, becsületes keresztények. Ebben és a lelki elmélyülésben
segítsék őket a bérmálás kiszolgáltatásakor rájuk kiáradó Szentlélek adományai.
A keresztségi fogadalom megújítása után hatan részesültek a bérmálás szentségében.
Közben folyt a gyóntatás és szép számmal járultak a hívek az Úr asztalához.
A szentmise végén felcsendült a „Győzelemről énekeljen”, a Budapesti Eukarisztikus
Világkongresszus hálaéneke és a magyar Himnusz.
A misszió nagytermében fogadás következett. A programot dr. Kottra
Gábor, élettanprofesszor és missziótanácselnök konferálta. Ő köszöntötte a püspökvendéget
is, aki kedves közvetlenséggel válaszolt. A Tücsök-táncegyüttes fellépése mindenkit
elbájolt, a gyerekeket Balla-Héjja Noémi tanította be. A Hétvégi Magyar Iskolából
Keul Diana Dsida Jenő: „Hálaadás” című versét szavalta el. A Regös-táncegyüttes
két párja a tőlük megszokott szakszerűséggel járta táncait. Én, mint 56-os müncheni
sajnálattal állapítottam meg, hogy számtalan régi müncheni arc hiányzott. Értük
nem kárpótol bennünket az a sok újabb müncheni magyar, akiknek jelenléte arra
a reménykedésre jogosíthat fel bennünket, hogy Münchenben és más hasonló nyugati
nagyvárosokban a magyar kolóniák és missziók fennmaradhatnak.
Assisi Szent Ferenc által szamártestvérnek becézett testünk is
megkapta a magáét a kitűnően előkészített agapén. A jó sör és bor mellett egymásra
talált „István király árva népe”, püspök, papság és nép Münchenben.
Boór János
Ebben az évben is kis csapat gyűlt össze a bérmálkozásra
vágyó fiatalokból.
Mindenki más-más célból vállalkozott erre a keresztény életben
oly fontos döntésre. Józsa Máté és Józsa Péter egyébként is aktív résztvevői
az istentiszteleteknek. Lumbach Regina sem először fordul meg a misszió rendezvényein.
Turu Ágnes a tánckör ismert tagja és szívesen vesz részt az ifjúsági kórus próbáin.
Roßmann Virág és Hauk Katalin a házasság szent szövetségére készülnek lépni.
A hideg tél ellenére is remek hangulatban teltek a szombat délutánok
Hart István szelíd vezetésével. Nagy és személyes kérdések merültek fel a hittel
kapcsolatban. Legyen az a feltámadás, a sajnálatosan aktuális háború, vagy a
Szentírás, a válaszokat együtt kerestük meg rá. Az egy-egy órás foglalkozás
szinte minden alkalommal rövidnek bizonyult a témák teljes kimerítésére.
Íme, közeleg a nyár és közösen felkészültünk a bérmálkozásra,
szabad akaratunkból a Szentlélek befogadására. Az előkészítők befejeződtek,
de a felismert küldetés megmarad.
Hauk Katalin
Elsőáldozás a Damenstift-templomban
 Kozma Anna Viktória |
 Lauber Dániel |
 Lauber Paloma |
 Resch Melanie |
 Siményi Mónika |
Egy éves megszakítás után újra elsőáldozás volt június 1-én a Damenstift-templomban és nyugodtan állíthatom, hogy nagyon szép élményben volt részünk. S talán ez a legfontosabb, a maradandó szép emlékké átalakuló élmény, hisz családi, baráti beszélgetésekből kiderül, hogy mindenki emlékszik – így vagy úgy – az első áldozásra.
Nagymama a székelyruhás elsőáldozását emlegeti, a közös
kakaós és kalácsos reggeli is felidéződik. Mások meg a pofonokkal segített gyónásra
emlékeznek a legjobban.
Hogy az elsőáldozás nálunk szép emlék maradjon, ehhez nagyban hozzájárultak a hétvégi elsőáldozási előkészítők közvetlen hangulatú beszélgetései a jó pedagógiai érzékű Hart Istvánnal, a közös gyertyadíszítés Varga Katalinnal és a szülőkkel, valamint az első „lelki mosakodás”, ahol János atya, mint a gyermeki lélek jó ismerője nyugtatta a gyerekeket.
Az égő gyertyát és szüleik kezét fogva bevonuló gyerekek szolgáltatták
a szentbeszéd alapgondolatát, mármint azt, hogy „sose engedjétek el szüleitek
és Jézus kezét”. Ezt a gondolatot bontotta ki a kis és nagyobb fülek számára
egyaránt érthetően János atya úgy, hogy nem csodálkoztam lányom kijelentésén,
amikor azt mondta, hogy „a prédikációra végig odafigyeltem és értettem is”.
„Irigylésre méltóak ezek a gyerekek, kiknek lelkét nem kérgesítették
meg a csalódások” – hangzott el, s mindnyájan éreztük, mennyire igaz.
„Milyen kár, hogy csak egyszer lehetünk elsőáldozók” – mondta
a lányom egy héttel később, és ez talán mindennél többet mond.
A remekül megszervezett elsőáldozási ünnepség kisebbik lányomnak is nagyon tetszett, hisz máris kijelentette, hogy ő is a magyar templomban szeretne elsőáldozó lenni.
Dr. Siményi László
***
Elsőáldozásra és bérmálásra jelentkezés azonnal, legkésőbb nov. 23-ig.
***
Csíksomlyói
zarándoklat és erdélyi körút
2003. június 4–14.
Negyvennyolc tagú zarándokcsoportunk június 4-én a misszióról indult hosszú útjára, miután Merka János plébános atya áldását fogadta a kápolnában.
Útban Kecskemét felé információkat kaptunk zarándoklatunkkal
kapcsolatban, imádkoztunk, énekeltünk, miközben gyönyörű napsütésben
a tájat élveztük.
Kecskeméten az elszállásolás után kitűnő vacsorával fogadott
bennünket a „Három Gúnár” hotel személyzete. Esti sétánk a kecskeméti városháza,
a színház és Katona József emlékházának megtekintésével zárta az élményekben
gazdag napot.
A román határ felé vezető úton reggeli imával és csíksomlyói
himnuszunk éneklésével kezdte csoportunk zarándokutunk második napját.
Aradon megkoszorúztuk a 13 vértanú emlékoszlopát és elénekeltük a magyar
Himnuszt.
Ezután Máriaradnán a kegytemplomban tartottunk rövid
áhítatot majd Dévára siettünk Böjte Csaba ferences atya „gyerekeihez”,
ahol átadtuk az árvaháznak szánt adományokat (1.500 € a müncheni Magyar
Karitász Szolgálattól, 500 € a Széchenyi Körtől és a buszban gyűjtött
17.000 forint, 360 € és 504.000 lej). Szívélyes és megható találkozásban
volt részünk Csaba atyával és jó nevelt, kedves „gyerekeivel”, felejthetetlen
élmény „magas Déva vára” alatt.
Késő délután érkeztünk Gyulafehérvárra.
A pénteki napot a gyulafehérvári székesegyházban tartott
szentmisével kezdtük, amelyet János atya celebrált a majd ezer éves templomban,
amely sok jelentős személyiség sírját őrzi, melyek közül többet a nem éppen
békés évszázadok alatt sokszor feldúltak, és ma már üresek.
Itt nyugszik többek között Hunyadi János és Márton Áron.
A mise utáni körséta a vár és a Batthyáneum könyvtár épülete mellett vezetett,
amely sajnos „államosítás” miatt nem tekinthető meg.
A Küküllő partján Landler-házak mellett haladtunk Segesvár
felé. Fehéregyházán a múzeum kertjében lévő turulos emlékműnél a koszorúzást
megelőzően Kucsera János tartott megemlékezést Petőfi Sándorról.
Útban Csíkszereda felé Petőfi verseket szavaltunk és énekeltünk.
A Kecskeméten hozzánk csatlakozott – eddig szófukar – Lőrincz Ernő idegenvezetőnek
is itt eredt meg a szava és kielégítően tájékoztatta csoportunkat Székelyföld
történelméről.
Székelyudvarhelyen röviden megtekintettük a templomot
és a központot. Ezután a falvakon áthaladva az első székelykapuk és az
átkelés a Hargitán kötötték le figyelmünket.
Csíkszeredán az elsőrendű Fenyő szálló személyzete tette
széppé esténket. (Ugyanitt szállt meg Orbán Viktor, volt miniszterelnök
és felesége.)
Késő este – zseblámpákkal felszerelve – csoportunk egy
része végigjárta János atyával a Jézus-hágón lévő keresztutat.
A pünkösdszombati búcsú mottója: Jézus anyja így szólt.
„Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
Egyházközségi táblánkkal és zászlónkkal felszerelve
indultunk Csíksomlyóra a szabadtéri ünnepi szentmisére. Három oldalról
érkeztek a zarándokok a Kis- és Nagysomlyó hegye közti nyeregbe. Mi az
oltárhoz közel helyezkedtünk el. 1444-ben IV. Jenő pápa engedélyezett búcsúkat
Csíksomlyón. Ezt a magyar hagyományt nem sikerült senkinek kiirtania,
mind a mai napig él. Az ismert, hársfából készült kegyszobor csak az 1500-as
években került a templomba.
A Hármashalom-oltárnál mondott szentmise főcelebránsa
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt. A szentbeszédet P. Bartók Albert
ferences szerzetes, egykori csíksomlyói házfőnök mondta. Kiemelte Máriának
áldozatos szeretetét Fia iránt, példaként állítva napjaink leányai, asszonyai
elé. Szólt a nevelés szerepének fontosságáról is. Kitartásra szólította
fel a Moldvában élő csángó magyarokat és felhívta a figyelmet a cigánykérdésre
is.
A szentmisén elhangzott öt egyetemes könyörgésből hármat
Rogge-Solti Katalin zarándoktársunk fogalmazott meg és egyet ő maga olvasott
is fel. A szentmise végén a magyar és a székely Himnusz egybe fonta a többszázezernyi
szívet.
A pünkösdvasárnapi szentmise előtt a zarándokoknak alkalmuk
volt a kegyszobor megérintésére a csíksomlyói kegytemplomban. A 10.30-kor
kezdődő ünnepi szentmise liturgikus cselekményeiben kivettük részünket:
a napi olvasmányt Kucsera Judit, az evangéliumot plébánosunk olvasta fel.
Közel ezer hívő élte át a misét a templomban és további néhány ezer a templom
előtt.
A szentmise után Tusnádfürdőre mentünk. Az ebédet követően
a Szent Anna-tó körül sétáltunk és megnéztük az ott lévő kis kápolnát.
Utunk ezután a Bálványosi vár alatt – ahol a forrásnál
borvizet meríthettünk – Kozmás felé vezetett. Ott megtekintettük a templomot,
amelyről az első említések 1330-ból valók, de ebben a formában 1761 óta
látható.
Pünkösd hétfőjén elhagytuk Csíkszeredát. Első érdekességként
a Csíkmádé-falvi kőpiramis tűnt fel. SICVLICIDIUM – ezzel a feliratával
történelmi tényt és rejtett számbeli értelmet tartalmaz (székely mészárlás
1764-es év).
Csíkrákoson az erődtemplom udvarában mondtuk el reggeli
imánkat. A templom kertjében Zöld Péter sírjára bukkantunk.
A következő állomásunk Csíkszentdomokos, Márton Áron,
Erdély szentéletű püspökének szülőfalva. A templomban, ahol a püspököt
keresztelték, a helyi plébános nagy lelkesedéssel ismertette Márton Áron
érdemeit és elénekeltük az „Isten, hazánkért” kezdetű éneket.
Áthaladtunk Gyergyószentmiklóson, ahol Erdély számbelileg
legnagyobb örmény közössége él. Ezen a napon megcsodáltuk még a Gyilkostavat
és a Békás-szoros természeti szépségét az 1907 méter magas Csalhóval. Imával
folytattuk utunkat Parajd felé.
Szentmisével kezdtük a keddi napot Parajdon, a 120 méter
mélységben levő sóbánya kápolnájában. A kápolnával határos volt sókitermelési
termek 12 méter magasak, 20 méter szélesek és néhány száz méter hosszúak.
Asztma, légutak- és arcüregmegbetegedések gyógyítása folyik itt, elsősorban
gyerekek részére, napi négy órás terápiával.
Szejkefürdőn báró Orbán Balázsra, a „legnagyobb
székelyre” imával emlékeztünk sírjánál. „Székelyföld leírása” című műve
(1873) mindmáig a legjelentősebb leírás Székelyföldről. Tiszteletére
az elmúlt több mint száz évben 12 különböző stílusban faragott székelykaput
állítottak a dombtetőn lévő sírja elé.
Farkaslakán, Tamási Áron szülőfalujában a templom mögött
helyezték el a nagy író emlékművét, Szervátiusz Jenő és Tibor alkotását
(1972). Mögötte az író sírját láthattuk.
Áthaladtunk Korondon, a Székelyföld leghíresebb fazekas
központján. Délutánunkat a parajdi sósfürdőben töltöttük. Felejthetetlen
estben volt részünk a Nagy-Küküllő partján piknikkel, látványos folklórbemutatóval,
hangulatos népzene kísérettel.
Következő állomásunk Marosvásárhely. A vár a város legrégibb épületei közé tartozik, a vártemplom 500 éves. A Teleki Téka az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjteménye. 210 ezer kötet, számtalan unikum található itt.
Útban Kolozsvár felé áthaladtunk Tordán, ahol az 1568-as
országgyűlésen (a katolikus templomban) – a vallásháborúk által feldúlt
Európában elsőként – törvénybe iktatták a vallásszabadságot. Megnéztük
a Tordai-hasadékot, Erdély egyik legérdekesebb természeti látnivalóját
és kirándulóhelyét.
Szerda délután megérkeztünk Erdély
legnagyobb városába.
Kolozsvár a magyar történelem és művészettörténet
emlékei miatt kihagyhatatlan
állomása minden erdélyi utazásnak. Mátyás
király szülőházától az erdélyi
kultúra legnagyobb alakjainak nyughelyéül szolgáló Házsongárdi-temetőig
lépten-nyomon a könyvekből jól ismert nevek bukkannak
elő. A főtéren áll
a XIV. századi gótikus stílusú Szent Mihály-templom,
Mátyás király lovas
szobra, a Bánffy-palota, a Rédey-palota, a Jósika-ház és
a neo-reneszánsz
régi városháza.
Csütörtökön a Királyhágón átkelve megérkeztünk Nagyváradra,
ahol Tempfli József püspökkel is találkoztunk. Főpapi áldásával tértünk
be a székesegyházba és néztük meg a kincstárat majd séta következett a
valamikor nagyon gazdag Körös menti városban.
Rekkenő hőségben indultunk Magyarország felé és abban
a reményben hagytuk el Erdélyt, hogy hamarosan az Európai Unió tagja lesz,
Romániával együtt, és akkor majd újra összeforr az, ami egybe tartozik.
Magyarországra megérkezve Berekfürdőn pihentük ki az
út fáradalmait fürdéssel, sétával, cseresznyeszedéssel.
Péntek reggel 7 órakor János atya misét celebrált a
berekfürdői kis templomban. Ezután Kenderesen megkoszorúztuk Horthy Miklós
sírját és elénekeltük a magyar Himnuszt.
Budapestre érkezve láthattuk a Hősök terét, végighajtottunk
az Andrássy úton, majd a parlamenti látogatás következett helyi idegenvezetővel.
Zarándoklatunk és körutunk utolsó állomása Pannonhalma volt. Hálaadó szentmisét celebrált plébánosunk szombat reggel az apátság márványkápolnájában, aztán megtekintettük a világ egyik legnagyobb bencés könyvtárát és a bazilikát.
Csoportunk fáradtan, de élményekben rendkívül gazdagon érkezett meg Münchenbe a majdnem 4000 kilométeres út után. Szerencsés megérkezésünkben nagy érdeme van Straub Ádám úr buszvezetőnk biztos kezének. Köszönet Merka János plébánosnak, hogy egész úton viccekkel jókedvünket, imával pedig lelki állapotunkat tartotta egyensúlyban. Köszönettel tartozunk Mekker Árpádnak a kitűnő szervezésért és az önfeláldozó gondviselésért, amely egész utunk sikerének egyik fő tényezője volt
Warnus Magdolna
Missziónk
szellemi jelképe
Eleink búcsújárásaik alkalmával mindig magukkal vitték templomi
kegytárgyaik egy részét: a keresztet, tömjénfüstölőt, zászlóikat és csengőiket.
Szükség is volt erre, mert akkortájt gyalog tették meg az utat, meg aztán másoknak
is illett mutatni, honnan hová tartanak. A csengőknek is nagy hasznát vették
az akkoriban még nem ritka vadak (medve, farkas) elriasztására.
Ezt a szokást elevenítettük fel a címoldalon látható „búcsújáró
táblánkon”. A nemzetiszínű tábla, és a szalagok magyar mivoltunkat mutatják,
a felirat pedig azt, hogy kik vagyunk. Magyarok lévén, bajorok közt élünk, közösen
a pápai színek alatt. A csúcson levő kettős kereszt Szent István által szerzett
apostoli királyságunkra emlékeztet; a hét fehér galamb keresztényi egységbe
tömörült egykori hét törzsünket jelképezi; a csengők pedig emlékeztessenek az
erdőn és bozóton át is a Jézus Krisztushoz vezető útra. Méretei: tábla 60x21
cm; rúd magassága 200 cm; szalagok: magyar, bajor, pápai színek
Tihor Péter
Az erdingi magyarok életéből
Június 22-én tartották az „Erdingi Magyarok” Szent László ünnepét Taufkirchen mellett, Rakovszky István jóvoltából, aki felajánlotta kertjét. Ez volt az első olyan rendezvényünk, amelyet nem épületben tartottunk meg, így a szervezőknek újabb feladatokkal kellett megbirkózniuk. De az egyre jobban összeforró társaság minden problémára talált megoldást.
Vasárnap csodálatos meleg idő köszöntött ránk. 10
órától folyamatosan érkeztek az ünnepelni és grillezni vágyók. Először az árnyékban
felállított asztalok teltek meg és megkezdődött az ismerkedés, beszélgetés.
Szerencsére egyre több környékbeli magyarnak támad kedve ellátogatni rendezvényeinkre.
Dél felé már egyre többünket fogott el az éhség, a hűsítők egymást váltották
a grill mellett. Az italokat a szervezők már előző nap megvásárolták, így a
résztvevőknek csak az ételről kellett gondoskodniuk.
Fél négy felé megérkezett Merka János atya is, akit egy-két müncheni
család is követett. Mivel is lehetett volna szebben megünnepelni Szent László
királyunk ünnepét, mint egy árnyékos helyen megtartott tábori szentmisével?
Sneff János kántor úr szintetizátoron kísérte az énekeket. János atya szentbeszédében
ismertette Szent László életét és jelentőségét a magyar történelemben. Kitartását
példaként állította elénk és bíztatott, hogy ápoljuk magyarságunkat. A szentmise
után folytattuk a beszélgetést, szórakozást és este jókedvűen, feltöltődve bontottunk
sátrat.
Funke Attila
Az elmúlt hetekben kirándulásban nem volt
hiány. A Családok fóruma évente kétszer (ősszel és tavasszal) kirándulni, hegyet
mászni szokott a környező bajor Alpokban. Idén május 24-én az 1242 m magasan
lévő Gindel Alm volt az úticél. Rendkívüli módon két „pásztor” is volt a nyájjal:
Feri és János atya is tudott jönni. A „nyáj” sem volt kicsi, bár egy páran akkor
sem tudtak hozzánk csatlakozni, de nekik írtunk egy-egy képeslapot föntről.
A hiányzók nélkül is így több autónyi utas gyűlt össze. Remek volt az idő, hétágra
sütött a Nap.
A meleg, az emelkedő megtette hatását, így nagyon szomjasan értünk
föl a Gindel Almhoz, ahol mindnyájunknak nagyon jól esett a sör. Jóleső testi
fáradtsággal, de a kikapcsolódásban lelkileg felüdülve, élményekkel töltekezve
tértünk haza.
A másik kirándulásunk szervezői a kempteni magyarok voltak, mi
csak csatlakoztunk hozzájuk. Június 22-én a Wengen-Eggen tartott hegyi misén
való részvételünkkel a münchenieket képviseltük. Úgy gondolom, senki nem bánta
meg a hosszabb utat, a korábbi kelést, mert ez a nap is szép és maradandó élményekkel
gazdagított minket. Számomra ebből a napból a Kemptenben is miséző augsburgi
lelkész felvidéki ízes tájszólásban elmondott prédikációja és a kilátóból a
szem elé táruló horizont marad meg a legemlékezetesebbnek. Erre a napra más
program is esett, (az Erding, Freising és Landshut környéki magyarok Szent László
ünnepsége) így a párhuzamos rendezvény miatt a létszám ugyan alacsonyabb volt,
mint a májusi kiruccanásunkkor, de akik a hegyi misére jöttek, remélhetően mind
jól érezték magukat, s legközelebb is jönnek, sőt másokat is hoznak...
Jánosi Margit
Egy megszokott szombat délután, épp a már jól ismert sorakozó
közben, hirtelen felpattant a nagyterem ajtaja, és egy, a kezével ijedten kalimpáló
és érthetetlenül halandzsázó ismeretlen rontott be hozzánk. Kezében: egy üres
koffer és pár fotó. A meglepettség és a komunikációs zavarok ellenére kiderítettük,
hogy egy igazán rossz sorsú világjáróval van dolgunk, aki kétségbeesetten keresi
hazáját.
Hogy miért keresi? Szegény jó barátunkat veszedelmes ellenségei,
a sötét sereg tagjai leütötték, és ezáltal eszméletét vesztette. Nem hogy hazájára
nem emlékezett már, de elfelejtett beszélni is. Mindenképp segíteni akartunk
rajta, de vajon hogyan? Valahogy el kell kezdeni, így hát, hogy előszöris megértsen
minket, lépésről lépésre kezdtük beavatni az ismeretlen világjárót a cserkészet
és a magyar nyelv titkaiba. Megtanítottuk neki, hogy mi is az a rovásírás, együtt
énekeltünk, és hogy igazán segítségére lehessünk, fontos információkat szereztünk
számára különböző országokról.
Ő ugyanis az első találkozásunk utáni napon már indult is tovább
a nagyvilágba, hogy keresse hazáját. Hálából, hogy ennyire barátságosan fogadtuk
és segítettünk neki, minden egyes országból, ahol csak járt, hírt adott magáról
valamilyen úton-módon.
Így ismerkedtünk meg mi is Spanyolország, Afrika, India, Kína
különböző kultúrájával, nem beszélve a számtalan érdekes látogatónkról, mint
például a négy bennszülöttről Ghánából, vagy a hat indiai hitvallóról, akik
egy bábjáték keretében mutatták be országukat.
Habár az előre megtervezett expedíciónkat a jósnő tanácsára le
kellett fújnunk, a csillagok ugyanis rosszul álltak, mégis egy hétvégi „miniexpedíció”
folyamán sikerült kiderítenünk, hogy a Világjáró hazája: Magyarország!
Most már nem csak közös élményeink kötnek bennünket össze Világjáró
barátunkkal, hanem az a tudat is, hogy gyökereink közösek – mindannyian Magyarországról
származunk, és még akkor is, ha nem ott születtünk, fontos tudnunk, hogy személyiségünknek
mindenképp része magyarságunk. Talán ebben a tudatban a Világjáró is meg tud
nyugodni, hiszen csak akkor elviselhetetlen az idegenben élés, ha gyökértelen
az ember.
Láthatjátok, nagy élményekben és kalandokban volt részünk, és
biztos vagyok benne, hogy a következő cserkészév is csupa-csupa meglepetést
tartogat, nemcsak a cserkészek számára, hanem azoknak is, akik szeretnének hozzánk
csatlakozni! Ha kíváncsiak vagytok hogy milyen is a cserkészet, gyertek, próbáljátok
ki! Mindenkit szeretettel és újabb kalandokkal várunk! Jó munkát!
Kováts Dzsudy
kiscserkészőrsvezető
Szent Péter kegyes volt az időjárás tekintetében, így a
hagyományos majális ünnepséget kellemes körülmények között ünnepelhettük meg.
A hétvége ragyogó alkalom, hogy kiszabaduljunk a természetbe,
élvezzük a friss levegőt, szabadságot. Ez már önmagában is elegendő lenne a
kikapcsolódáshoz, de ha fokozni akarjuk az élvezeteket, kedves régi ismerősökkel
szeretnénk beszélgetni, finom grillezett húst szeretnénk enni magyar paprikával
és kenyérrel, a hagyományos grünwaldi majálisra megyünk ki családunkkal együtt.
Ezt tettük idén is. Számos magyar család gyermekekkel jött el megint, hogy együtt
szórakozzon, egyen, igyon és táncoljon.
A legjobban mindig a kicsinyek és a gyermekek élvezik a szabadságot,
a játékokat és a nagy lehetőséget, hogy másokkal, de ugyanakkor a családi háttér
biztos tudatával egyedül is egy egész délutánt tölthessenek el. Már a Damenstift-templomi
magyar nyelvű szentmise után is ki lehetett menni a hatalmas területre, amit
évről évre – hála Istennek – erre a célra megkapunk. Majdnem minden korosztály
számára volt megfelelő program. A gyermekeknek zsákban futás, kötélhúzás, bábszínház,
nevettető ügyességi játékok, a nagyobbaknak különböző labdajátékok álltak rendelkezésre.
A táncolni vágyóknak új arcként Feigi Erwin játszott és énekelt társával, Szabó
Beával. Mindenki örült a fiatal erőknek! Nem maradtak el a Komámasszonyok sem.
Mint minden alkalommal, most is a nap fénypontjaként szerepeltek. Ragyogó viseletükben
nagyon szépen és magabiztosan ropták a különböző népi táncokat. Tárgyilagosan
megállapítottam, hogy egyre fürgébbek, jobbak és szebbek lesznek. Az éheseknek
sem korgott a gyomra. Aki úgy döntött, nem maga süti a pecsenyéjét, vásárolt
készen az ínycsiklandozó illatokat árasztó „sütősátor”-ból. A Laci-konyha mellett
italokat, kávét és házi készítésű finom süteményeket vehettünk kedvező áron
a missziós „stand”-nál. A férfiak egy része nagy lelkesedéssel mérkőzött meg
egymással, úgy fociztak, mint még soha!
A legizgalmasabb kicsinek és nagynak mindig a tombola! Bravúros
kitartással állt mindenki sorba a főnyeremény reményében, és izgalommal várták
a húzásokat. Ha jól emlékszem, egy szerencsés kislány nyerte a főnyereményt
– egy új, szuper mini TV-t, kéthullámos rádióval.
Sokan voltunk, kellemesen mulattunk és jól éreztük magunkat! Együtt
ünnepelni a szabadban nagyon boldog érzés. Mindig melegség jár át, mert látom,
tudom, hogy mennyien össze tudunk jönni mi, itt élő magyarok.
Köszönet a szeretetteljes, de rengeteg szervezési munkáért a misszió
minden kedves munkatársának, Isten tartson meg Benneteket szeretetében, egészségben,
és a megérdemelt nyári pihenéshez minden jót kívánunk!
Zimmer Mária
***
Idei Majálisunk tiszta jövedelme 538,50 €uro.
Az összeget a rászorulók megsegítésére
Magyar Karitász Szolgálatunknak átadtuk.
Hálásan köszönjük segítökész
híveink közremüködését!
***
Missziónk szeniorjai június 26-án jól sikerült kiránduláson vettek részt; Weltenburgon át, Kelheimet érintve Regensburgba látogattak el. A „tervezőcsapat” valóban jó napot választott, végig gyönyörű, nyári időnk volt. Straub Ádám bácsi buszával – szokásosan – az udvariassági türelmi 10 perc lejártával a Neptun szökőkút mellől indultunk.
Új dolog is volt ebben a kirándulásban, ugyanis ezúttal az ökumenia jegyében reformátusok is részt vettek. A busz „klimaszabályozó”-jának, és a ránk váró élményeknek köszönhetően jó, vidám hangulatban töltöttük az egész napot.
Első állomásunk az ezeresztendős weltenburgi kolostor volt. Itt
már várt ránk egy bencés atya, aki nagy tapintattal ismertette a kolostor történetét.
Nekünk, magyaroknak elfelejtette megemlíteni, hogy első „európai csatlakozásunk”
(azaz kalandozás) kezdetén bizony fölgyújtották őseink a kolostort. Az ismertető
után mindnyájan – János atya celebrálásával – szentmisén vettünk részt a kápolnában,
majd a templomba is benéztünk (jelenleg restaurálják), megcsodálva a főoltár
fölött álló gyönyörű Szent György szobrot. Az udvari vendéglőben sok más kiránduló
között elvegyülve fogyasztottuk el az ebédet. Jóllakottan sétáltunk le a hajóállomásra.
Hajónk a „Donaudurchbruch”-on áthaladva Kelheimbe vitt bennünket. Fenséges
látványt nyújtott itt a természet, hasonlóan a romániai „Vaskapu”-hoz, itt is
meredek sziklák között tört magának utat a Duna.
Kelheimben már várt ránk autóbuszunk, amely felvitt bennünket
a Duna melletti hegytetőn álló „Befreiungshalle”-hoz. A kupola alakú emlékművet
a Napóleon elleni háborúk győztes csatáinak emlékére építették a XIX. század
közepén. Itt már nem kellett annyira „tapintatosan” megemlékezni történelmünknek
arról a szakaszáról, hiszen még magyar hadvezér nevét is aranybetűkkel írták
a kupolába. Esztétikai élményt nyújtott a márványból faragott angyalok kara
(18).
Kelheimból tovább – már sík vidéken – jutottunk el Regensburgba,
kirándulásunk utolsó helyére. A buszállomástól a híres „Brücke”-n át sétáltunk
a belvárosba. Az építészeti nevezetességeket és szobrokat jól szemrevéve jutottunk
el a dómba. Benn, a sejtelmes homályban szobrok és szépen faragott oszlopok
(a dóm a XII. században épült) már éjszakai pihenőjükre készültek, de a színes
ablakok még a szintén búcsúzni készülő napsugarakban pazar, legszebb mivoltukat
mutatták. Önkéntelenül is Dsida Jenő „Templomablak” című verse jutott eszünkbe:
… „kik csak az uccán járnak-kelnek
szépséget rajta nem igen lelnek, …
… De aki belép a tág iromba
boltozatos hűvös templomba …
… megdöbbenten áll …
szívek zúgása …
lángtünemény” …
Talán ez a látvány ihletett meg bennünket a legerősebben.
A lelki élmény után egyik utcai cukrászda napernyői alatt gondoltuk
át és beszélgettük meg a látottakat. Programszerűen indultunk vissza autóbuszunkhoz.
És ekkor történt a szervezésbe nem tervezett esemény. Egyik szenioránkat „hűtlenül”
ott felejtettük. Nosza lett nagy riadalom, de János atya – a rendőrség szíves
segítségével – hamarosan rátalált eltévedt báránykájára.
Megkésve bár, de jó hangulatban tértünk haza.
Az élménydús kirándulás kedves emlék marad számunkra; térben
és időben egyaránt. Hiszen sokan talán észre sem vették, ezer esztendőt hidaltunk
át; a „kalandozások”-tól a napóleoni háborúkon át vissza, Boldog Gizella királynőnk
volt temetkezési helyére Regensburgba. Így tanultuk az említett vers befejezőjeként
… „A földön itt lent
belülről nézzen
mindenki mindent, …
… szemet és szívet
és harcot és békét!
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!”
Tihor Péter
Szomszédolás
komámasszony módra
Én hét éve vagyok a Komámasszonyok között, mert amikor a 15 éves fennállásunkat ünnepeltük, már fölléptem velük. Márpedig az 1998-ban volt, hisz idén már 20 évesek vagyunk... Na nem személyenként külön-külön, hanem mint tánccsoport együtt.
A régi tagok sokat meséltek mindenféle külhoni fellépésekről, és mindig sajnáltam, hogy akkor én még nem voltam velük. Milyen szép, hogy most a huszadik évben ismét létrejött egy közös külföldi út. S nem is akárhová ...
Május 15-én izgatottan és a 20 kilós poggyászsúlyhatárt igencsak megközelítő bőröndökkel és táskákkal gyülekeztünk a müncheni reptéren. A sok csomag nem volt véletlen, mert csak a szombat esti fellépésre három garnitúra népviseletet kellett vinnünk. Mindenki csomagjában ott lapult a pendely, sok méter anyagból készült alsószoknya, három különböző felsőszoknya, nyaklánc, blúzok, mellények, kötények és természetesen a karaktercipő. Ezen fölül persze a turista felszerelés: esernyő, esőkabát, meleg holmi. Ez utóbbiakra is nagy szükség volt, mert a ködös, esős Anglia nem hazudtolta meg hírét.
Odafelé még szép idő volt, így az ablak mellett ülők láthatták
alattunk a La Manche csatornát átszelő nagy hajókat, s a vízen megcsillanó
napsugarakat.
Birminghambe érkeztünk, ahonnan egy angolos konzervativizmusra,
régimódiságra jellemző busszal egy kedves sofőr vitt minket tovább 3 órás
úton Manchesteren túl Rochdaleba.
Már az furcsa volt, hogy hova ült be, de aztán jöttek
még a körforgalmak, (óramutató járásával megegyezőleg) no meg a jellegzetes
baloldali közlekedés... Megjegyzem zárójelben, hogy a gyalogos mozgólépcsőknél
is a baloldali ment fölfelé és a jobboldali pedig le, tehát nemcsak a
járműves közlekedésre igaz az elv. Mivel a repülőgépen csak egy stanglit
kaptunk, mire este megérkeztünk igencsak éhes volt mindenki, ezért nagyon
jól esett a meleg és finom vacsora, amivel kedves vendéglátóink vártak
a rochdalei magyar klubban. Vacsora után szétosztottak minket, nem is
tudtuk ki hova kerül helyileg. Négyen Huddersfieldbe jutottunk, ami bizony
már egy jó félórás vonatozásnyira volt Manchestertől. De nem baj, így az
angol vonatokat is kipróbáltuk.
A pénteki napot erre a városra szántuk, mely focicsapata révén nagy hírre tett szert. Kedves idegenvezetőnk jóvoltából elég sokat láttunk a város nevezetességeiből, bár ha nem esett volna, biztos még több is belefért volna a gyalogos városnézésbe.
Péntek este főpróba, majd a szombat első fele a helyi látványosságok megtekintésével telt, (mindenki esetében más és más, hisz különböző városkákban laktunk). Este aztán jött a műsor, ami a helyiek véleménye szerint, a komámasszonyoknak köszönhetően nagy érdeklődést keltett (sokan eljöttek, mert kíváncsiak voltak ránk) és jó hangulatúra sikerült. Az est címe: „Elindultam szép hazámból” – angliai magyarok 5. kultúrtalálkozója volt.
Úgy, mint ahogy a missziónkon szokott lenni: finom magyaros vacsorát kaptunk, tombolán próbálhattuk ki a szerencsénket és nagyon sok kedves magyarral ismerkedhettünk meg, akik a Kossuth Magyar Egyesület tagjai vagy vendégei voltak. Honfitársaink nem kis anyagi áldozat révén megvették a Rochdalei házat, ahol rendszeresen összegyűlnek, s ápolják a kapcsolatokat és magyarságukat.
Befejezésül Győry Márta komámasszonytársunk csasztuskáját szeretném idézni:
1. A müncheni tánccsoportnál nagy izgalom
járja
mert fellépni meghívták a ködös Angliába.
Refrén:
Hej, élet-élet magyar élet, angliai élet
ha mulatni akarok Rochdaleba betérek.
2. Komámasszonyból egy tucat repülőre szállott
s angliai Birminghamig bizony meg sem állott.
Refrén:
3. Rochdaleban és környékén nagy a készülődés
kulturális fesztiválra szervezkedés, főzés.
Refrén:
4. Az apraja és a nagyja lót, fut, termet díszít
disznót ölnek, táncot ropnak, multitalent mind
itt.
Refrén:
5. Zene csendült, láb dobbantott, fergeteges
taps szólt
Kossuth klubnak a színpadán szégyent ki sem
vallott.
Refrén:
6. Köszönjük a vendéglátást mind egész szívünkből
gondolunk majd sokat Rátok a bajor Münchenből.
Refrén:
7. Időnk lejárt, indulunk a kontinensre vissza
ha jövőre is meghívtok, eljöhetünk újra.
Refrén:
Jánosi Margit
2003. december 14-én 16.00 órától a St. Lorenz
egyházközség dísztermében, Muspillistr. 31., 81925 München, missziónk otthonától
északra,
alig másfél kilométer távolságra.
Megközelíthető: a 88-as és 188-as autóbusszal a „Richard-Strauß-Straße”-i
U-Bahn megállótól vagy a Herkomerplatz-ról. Kiszállás: „Muspillistraße” megálló;
gépkocsival az Oberföhringer Straße-ról.
* * *
Patrona Hungariae Énekkarunkba és Ifjúsági Ének-
és Zene-együttesünk baráti közösségébe
szeretettel várjuk új érdeklődők csatlakozását.
* * *
Címtárunk bővítése érdekében szükségünk van mindazon
magyar és katolikus híveink címére és születési adataira, akik a müncheni érsekség
területén tartózkodnak és mindeddig nem szerepeltek nyilvántartásunkban (nem
kaptak tőlünk postát, ÉRTESÍTŐt).
Tisztelettel kérjük, hogy ismerőseiket is biztassák bejelentkezésre.
* * *
ÉRTESÍTŐnket ingyen postázzuk, de adományokat szívesen elfogadunk
költségeink fedezésére: Ungarische Kath. Mission,
Postbank München, KontoNr. 6122-803, BLZ 700 100 80.
Időpontok–Találkozók–Rendezvények
2003. szeptember – 2004. július
Hétvégi Magyar Iskola, cserkészet:
szept. 13., 20., (27–28. cserkész-AKI);
okt. 11., 18.; nov. 15., 29.; dec. 6., 13.
(14. karácsonyi ünnepség);
2004. jan. 10., 24.; febr. 14.; márc. 6., 20.; ápr. 24;
máj. 8., 22.;
jún. 19.(Bennofest), 26.; júl. 3., 17.
Ifjúsági misék:
szept. 21. (V. S.), okt. 19., nov. 16., dec. 21.; 2004.
jan. 18., febr. 15., márc. 21., ápr. 25., máj. 16., jún. 20., júl. 18.
(T. D.)
Ifjúsági találkozók:
szept. 20.; okt. 25., nov. 15., dec. 20.;
2004. jan. 17., febr. 21., márs. 13., ápr. 24., máj.
15., jún. 26., júl. 10. (kirándulás)
Ifjúsági lelkigyakorlat:
nov. 21–23.; 2004. márc. 26–28.
Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próbái:
minden csütörtökön 19.00-től 21.30-ig
Láncszem-közösség:
péntekenként 19.00-tól 21.30-ig
Bibliakör:
szept. 18., okt. 9., nov. 27., dec. 11.;
2004. jan. 8., febr. 12., márc. 11.,
ápr. 22., máj. 13., jún. 17., júl. 8.
Családok fóruma:
okt. 24., nov. 28., dec. 19.; 2004. jan.
23., febr. 20., márc. 19., ápr. 23., máj. 21., jún. 18.,
júl. 16
Szeniorok Klubja:
szept. 25., okt. 23., nov. 13., dec. 4.; 2004.
jan. 22., febr. 19., márc. 25., ápr. 29., máj. 27., jún.
24., júl. 15.
Patrona Hungariae Énekkar próbái:
minden szerdán 18.30-tól 20.00-ig
Elsőáldozásra és bérmálásra jelentkezés:
azonnal, legkésőbb november 23-ig.
Elsőáldozás: 2004. május 16.
Bérmálás: 2004. június 20.
Imakör: minden hó 1. és 3. péntekén
Adventi lelkinap: december 7.
Karácsonyi ünnepség: december 14.
Nagyböjti lelkinap: 2004. március 7.
Rózsafüzér T. közgyűlés: okt. 5.
Rózsafüzér titokcsere:
minden hó 1. vasárnapján
Ökumenikus istentisztelet:
nov. 19.; 2004. márc. 18.
Beteglátogatás:
minden hó első péntekén, előzetes megegyezés
szerint bármikor
KMÉM: alkalomszerűen
Széchenyi Kör:
szept. 26., okt. 17., nov. 14., dec. 12.
Missziótanács gyűlés: alkalomszerűen
Nemzeti ünnep, egyházi megemlékezés:
október 26.; 2004. márc. 14.
Szüreti Karitászbál: nov. 8.
Cecília ünnepség: nov. 22.
Farsangi Karitászbál: 2004. febr. 7.
Majális: 2004. június 27.
Bébi-Mami Kör:
minden kedden 16.00-tól 18.00-ig
Német nyelvtanfolyam:
minden szerdán 16.00-tól 18.00-ig
Színkör:
péntekenként 19.00-tól 21.30-ig
Komámasszonyok-néptánc:
minden hétfőn 19.00-tól 21.30-ig
Tánckör-klasszikus tánc:
minden csütörtökön 20.00-tól 21.30-ig
Regös kezdő-néptánc:
minden kedden 18.30-tól 21.30-ig
Regös-néptánc:
minden szerdán 19.00-tól 21.30-ig
Könyvkölcsönzés:
minden kedden 8.00-tól 16.00-ig
Adományok
ÉRTESÍTŐNK postázási költségeire
2003. március 1. – 2003.
június 30-ig
Altherr Magdolna 10, Angyal János és Irén 10, Bakó László dr.
25, Baranyi Maria 50, Bischoff Josef 25, Bittera Jenő 30, Bokor Attila 10, Bone
Wilhelm és K. 10, Bornyász Helene 10, Börzsönyi Gisella 50, Buschbacher Maria
20, Büchl Kornélia 15, Czövek László 10, Czupy Éva 25, Csabuda-Kalniczki I.
és A. 50, Csernohorszky Vilmos dr. 20, Dobó Pál 50, Dorsch-Rencz Tibor dr. 50,
Elsner Aranka 20, Erdei Imre 50, Fényes Elemér 20, Fenyvesi Anni 10, Gyovai
Lívia 10, Győry Márta 20, Hanvai Hajnal 20, Harag Georg 10, Hatzack-Lukacsovits
M. 15, Hauk Jolán 30, Hauler Elisabeth 30, Heiloway Gisela 10, Horváth Péter
30, Huber Simon 10, Kaiser Josef u. Maria 10, Kaiser Karl u. Maria 15, Kaiser
Stefan 10, Kertai Tamás u. G. 25, Kis Karl 10, Knipf Mathias 20, Ladi István
5, Lajosi Monika 20, Lechner Nicoletta és Gerhard 10, Lengyel Georgine 10, Lovász
Erzsébet 15, Lukavica-Ries Erzsébet 10, Marcello Eva 5, Máriássy Zsuzsa 10,
März Karl dr. és Helga 20, Mester Enikő 30, Mészáros Josef és Rita 20, Mihalyka
Ludovic és Gisela 40, Nádasi Éva 30, Németh Antal 10, Ölvedi Klara 15, Rauser
Maria 25, Rein Barbara 20, Rieger Marianne 15, Rittberger Nora 15, Ronaszegi
Judit 2, Schauder Mária 20, Schelken Marta 5, Schmidt Ulrich 30, Spitz Ida 20,
Stadelhofer Magda 15, Szabó Anna 20, Szüllő Ilona 20, Targonski Jolán 15, Tarlósy
Csaba dr. 20, Thes Maria 30, Thurnay Borbála 10, Toerring Maria grófnő 20, Tunner
Helena 20, Váradi Stefan 25, Wagner Elvira 10, Wiedra Monika 15, Zichy Louise
20, Zichy Paul 20 €uro
Hálásan köszönjük szíves adományaikat. Isten fizesse meg minden
jóságukat.
Varga Katalin
titkárnö
H i
v a t a l o s ó r á k:
hétfőtől péntekig 8.00-tól 16.00-ig.
Merka János plébános
legbiztosabban elérhető kedden és csütörtökön, előzetes
megegyezés szerint bármikor.
S z e n t m i s é k:
Münchenben,
minden vasár- és ünnepnap 10.30-kor, előtte gyóntatás
a Damenstift-templomban:
Damenstiftstraße 1., 80331 München
Rosenheimban,
minden hó 2. és 4. vasárnapján 12.30-kor, előtte gyóntatás
a St. Josef-templomban:
Innstraße 4., 83022 Rosenheim
Erdingben,
előzetes értesítés szerint 17.00 órakor a Hl. Geist-templomban,
Landshuter Str. 8., 85435 Erding
Verantwortlich – Szerkesztő és felelős kiadó: Merka
János plébános
Társszerkesztők: Boór János, Funke Attila, Hauk Katalin, Jánosi
Margit,
Kováts Judit, Mekker Árpád, Rogge-Solti
Katalin,
dr. Siményi László, Tihor Péter, Varga
Katalin, Warnus Magdolna, Zimmer Mária
Megjelent 4000 példányban.
Impressum: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar
Katolikus Misszió
81925 München, Oberföhringer Str. 40, Tel.: 089/982637
v. 982638; Fax: 985419
http://www.erzbistum-muenchen.de/ungarische-mission;
e-mail: ukm_muenchen@yahoo.de
Postbank Niederlassung München, Kontonummer: 61 22–803,
Bankleitzahl 700 100 80
