Müncheni Magyar Katolikus Misszió

 

 

2010.

december

5.

ÉRTESÍTŐ

 

 

A-év

27. évfolyam

21. sz.

 

ADVENT

23267sw

 

A történelembe lépő Isten

 

Ő az, aki eljött közénk, aki folytonosan jön az emberi történelembe, hogy megvalósítsa jelenlétét, és kifejtse a maga tevékenységét. Jövetele nem szüntette meg, sem nem ítélte el a történelmet, hanem inkább irányt adott neki, és megadta annak üdvösségét Jézus Krisztusban.

Az igazi hivők számára tehát lehetetlen a világtól való menekülés. Hiábavaló dolog lenne Istenre hivatkozni, ha mi megvetnénk, vagy semmibe vennénk azt a világot, amellyel maga Isten szoros kapcsolatba lépett. A hit logi­kája a világgal szembeni kötelezett­ségvállalás Istenért és Istennel együtt.

(A. Liégé: Tanúim lesztek)

*

Karácsonyra készülni annyit jelent, mint felkészülni a hihetetlen, de boldogító titokra: velünk az Isten! Kará­csonyra készülni annyit jelent, mint készen állni annak az Istennek fogadására, aki értünk oly kicsiny lett, hogy még mi is tudunk neki valamit adni. Isten nem úgy jött, mint gazdag a koldusok közé, hanem mint a koldusok közt a legkoldusabb. Karácsonyra készülni annyit jelent, mint a sok önzés, mohóság után végre adni. Ajándékozni, - de nem teli erszénnyel, hanem teli szívvel.

RJ

MAGYAR SZENTMISÉK

a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.

 

DECEMBER 5., ADVENT 2. VASÁRNAPJA

10.00–10.25  Karácsonyi gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (N. M.)

10.25–10.30  Rózsafüzér titokcsere

10.30–11.30  Ünnepélyes szentmise † Sándor Lajos l. ü. és egy szándékra

Celebráns       Ft. Janes Zoltán nagyszénási plébános és Merka János plébános

Lektor             Váczy Ilona (Iz 11, 1–10; Róm 15, 4–9; Mt 3, 1–12)

Orgonista       Sneff János

 

Általános havi imaszándék: Imádkozzunk mindazokért, akik szenvednek: találjanak több megértésre akik magányosok, betegek és idősek és ezért segítségünkre szorulnak.

 

14.00–18.00  Adventi lelkinap a misszión.

 

Zsoltárválasz Napjaiban az igazság virága nyíljék * és teljes béke legyen a világ végéig.

*

DECEMBER 12., ADVENT 3. VASÁRNAPJA

10.00–10.25  Karácsonyi gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (M. Zs.)

10.30–11.30  Ünnepélyes szentmise † Kopácsy Zoltán l. ü. 

Celebráns       Merka János plébános

Lektor             Máriássy Zsuzsa (Iz 35, 1–6a. 10; Jak 5, 7–10; Mt 11, 2–11)

Orgonista       Sneff János

 

Zsoltárválasz Jöjj el, Urunk, Istenünk:* üdvözíts minket.

 

Magyar szentmise Rosenheimban

December 12-én Mátyás és Rozália l. ü., valamint egy szándékra és 26-án 12.30-kor a St. Josef-templomban, Innstraße 4. Celebráns: Merka János plébános.

 

DECEMBER 19., ADVENT 4. VASÁRNAPJA

10.00–10.25  Karácsonyi gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (T. K.)

10.30–11.30  Ifjúsági szentmise

Celebráns       Merka János plébános

Lektor             Glatz Hajnalka (Iz 7, 10–14; Róm 1, 1–7; Mt 1, 18–24)

 

Közreműködnek a DurMolOk: Borsodi Klára, Fábián-Lechli László, Geng Ildikó, Gergely Ildikó, Gyarmati Katalin, Hart István, Hetyey Viki, Hudra Éva, Márfi Magdolna, Nadj Mária, Polgár Gábor, Poszet Katalin, Staszkiv Péter, Szitár Eszter, Tóth Kata, Tóth Péter Bokor Iván énekes-gitáros előadó­művész vezetésével

 

Zsoltárválasz Urunk, Istenünk érkezik:* ő a dicsőség királya.

*

RENDEZVÉNYEK

a Magyar Katolikus Misszión, Oberföhringer Straße 40.

 

Vasárnap,      december 5.               Advent 2. vasárnapja, Vilma, Csaba, Sába, Sebő

Adventi lelkinapunk programja:

10.30–11.30  Szentmise – 1. elmélkedés a Damenstift-templomban

14.00 órakor  2. elmélkedés a misszión         15.15-től               gyóntatás, rózsafüzér ájt.

14.45-től        kávészünet                                16.00 órakor         3. elmélkedés, áldás, elbocsátás

 

Lelkinapunk vezetője:­ Ft. Janes Zoltán, nagyszénási plébános. Elmélkedéseinek címe: „Várjuk reményünk boldog beteljesülését”. Min­denkit szeretettel várunk.

*

Hétfő,            december 6.               Miklós, Leontina 

18.00–19.45  Angol nyelvtanfolyam

19.30–21.00  Komámasszonyok-néptánc

*

Kedd,            december 7.               Ambrus, Ambrózia, Agaton

16.00–18.00  Bébi-Mami Kör és Gyermekdélután

16.00–18.00  Német nyelvtanfolyam kezdőknek

18.30–20.30  Komputer tanfolyam

18.30–21.30  Regös kezdő néptánc tanfolyam

*

Szerda,         december 8.               Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, Emőke

18.30–20.00  Patrona Hungariae Énekkar próba

19.00–21.30  Regös-néptánc

*

Csütörtök,   december 9.               Natália, Filótea, Valéria

13.45–14.15  Szentmise missziónk házi kápolnájában

14.00–17.00  Szeniorok Klubja. Összejövetelünkön „Jöjj el, édes Üdvözítőnk” címmel adventi gyertyagyújtás és énekek, karácsonyi versek Csanálosy Zsuzsa előadásában, ajándékosztás. Délutáni találkozónkon tea, kávé és sütemények mellett beszélgethetnek és szórakozhatnak a nyugdíjas­korúak. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

18.30–20.00  Ifjúsági énekkarunk, a DurMolOk próbája

18.30–20.30  Komputer tanfolyam

20.00–21.30  Klasszikus tánc

*

Péntek,         december 10.             Skóciai Margit, Ödön, Ottmár

19.00–20.30  Ifjúsági találkozó: Adventi hangulat

*

Szombat,      december 11.             I. Damazusz, Árpád

12.00–15.30  Hétvégi Magyar Iskola magyar néptánc tanítással, adventi gyertyagyújtás (3.)

15.30–18.00  Cserkészfoglalkozás

18.00–21.30  Hölgykoszorú

*

Vasárnap,    december 12.             Advent 3. vasárnapja, Gabriella, Fáni

10.30–11.30  Ünnepélyes adventi szentmise a Damenstift-templomban

16.30–17.30  Gyermekmise missziónk házi kápolnájában. Szeretettel várjuk a gyermekes családokat.

18.30–20.30  Filmklub: „Mámi” című magyar film (1937) bemutatása (Fedák Sári)

 

* * *

A november 20-i jótékonysági szüreti bálunk tiszta jövedelme 708,82 €. Az összeget müncheni Magyar Karitász Szolgálatunknak átadtuk. Isten fizesse meg jóságukat!

* * *

 

Hétfő,            december 13.             Lúcia, Luca, Ottília

18.00–19.45  Angol nyelvtanfolyam

19.30–21.00  Komámasszonyok-néptánc

*

Kedd,            december 14.             Keresztes János, Szilárda, Bertold

16.00–18.00  Bébi-Mami Kör és Gyermekdélután

16.00–18.00  Német nyelvtanfolyam kezdőknek

18.30–20.30  Komputer tanfolyam

18.30–21.30  Regös kezdő néptánc tanfolyam

*

Szerda,         december 15.             Valér, Detre

18.30–20.00  Patrona Hungariae Énekkar főpróba

19.00–21.30  Regös-néptánc

*

Csütörtök,   december 16.             Etelka, Aletta

17.00–17.30  Szentmise missziónk házi kápolnájában

17.30–18.30  Bibliakör – Mit tanít a Biblia a felelősségről?

18.30–20.00  Ifjúsági énekkarunk, a DurMolOk próbája

18.30–20.30  Komputer tanfolyam

20.00–21.30  Klasszikus tánc

*

Péntek,         december 17.             Lázár, Olimpia

17.00–18.30  Szentmise, szentségimádás, Imakör missziónk házi kápolnájában

*

Szombat,      december 18.             Auguszta, Graciella

12.00–15.30  Hétvégi Magyar Iskola magyar néptánc tanítással, adventi gyertyagyújtás (4.)

15.30–18.00  Cserkészfoglalkozás

 

Erdingben a Johanneshaus-ban, Kirchgasse 9. 14.00–20.00-ig Karácsonyi ünnepség szentmisével és ünnepi vacsorával. A szervezés megkönnyítése végett előzetes bejelentkezés szükséges.

*

Vasárnap,    december 19.             Advent 4. vasárnapja, Viola, Orbán, Oros

10.30–11.30  Ifjúsági szentmise a Damenstift-templomban

 

16.00–19.00  KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG a Salesianer Don Boscos Jugendwohnheim dísztermében, München, Sieboldstrasse 11. (a Rosenheimer Platz, illetve a St. Wolfgang közelében).

Megközelíthető: S-Bahn-nal (S1-2-4-5-6-7-8), illetve villamossal (15 v. 25) a Rosenheimer-Platz megállóig. Innen gyalog a Franziskanerstraßeba, majd a 2. utca balra a Sieboldstraße.

Gépkocsival jövőknek korlátolt parkolási lehetőség a Sieboldstraßeban, vagy a St. Wolfgang közelében. Az ünnepség előtt 15.00–16.00-ig jótékonysági süteményvásár cserkészcsapataink, és karácsonyi vásár ministránsaink javára. Mindenkit szeretettel várunk. (Lásd MEGHÍVÓK!)

* * *

ELŐZETES: December 24-én Karácsony, 22.30-kor éjféli szentmise; 25-én Karácsony, Jézus születése; 26-án Szent István első vértanú ünnepe; 31-én Szilveszter, 18.30-kor hálaadó szentmise; 2011. január 1-én Újév, Szűz Mária, Isten anyja ünnepe; 2-án Szent Család vasárnapja; 6-án Vízkereszt, Urunk megjelenése; 9-én Urunk megkeresztel­kedése; 16-án Évközi 2. vasárnap

 

Impressum: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió

D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.

Tel.: 089 / 98 26 37 vagy 98 26 38; Fax: 98 54 19;

E-mail: info@ungarische-mission.de, http://www.ungarische-mission.de

Verantwortlich – Szerkesztő és felelős kiadó: Merka János plébános