Müncheni Magyar Katolikus Misszió

 

 

2011.

november

13.

ÉRTESÍTŐ

 

 

A–év

28. évfolyam

19.  szám

 


KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE

 

Jézus Krisztus

Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett,
Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől
Embertelen görcsökben hánytorog,
S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn
Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak:
Krisztus-Király,
Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben,
Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében,
Krisztus-Király, hozzád jövünk,
A mélységből kiáltunk hozzád.

Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát,
Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd
Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem.
Irgalmazz nekünk, Irgalom!
Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.

Szív, egyetlen Kiraly,
Fordíts meg minket és ömöld belénk
Megváltó véred életzsongító tüzét.

Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon,

Építsd fel pártos szíveink kövéből
Emberországod templomát.

Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet,
S a kereszten az örök halmok óhaját,
A mindenség rejtelmes Fókuszát,
A minden-szív sugárzó Mágnesét,
Amelyben egy titokba forrt
A Végtelenség és a húsos ember,
Gyémánt végzet és anyás irgalom,
És mindöröktől minden szeretet.

Ó Szív,
Királyi Szív, ki Úr vagy,
és a mindenséget mozdulatlan mozgatod,

És mégis egy vagy miközülünk,
Testvér és kisded és jegyes,

Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér;
Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett

Ítélkező Király-bosszúval
Halálba-táncos forgatag futásunk:De mint az édes anyaszem
Simogató szigorral várja végig
A tehetetlen gyerektoporzékolást,
És korholása csókot ígér és büntetése is becéz:
Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:

Öleld magadhoz ezt az őrült századot:
A kisdedekért, akiket szeretsz,
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben
S a rothadás csíráztató setét ölén
Tisztább tavasznak pattogják ígéretét,
Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel:
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg!
Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet,
Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász,
Hadd hullámozza ég felé megint a föld
Az ezredeknek ősdalát:
A nagy Királynak, kinek minden él,
A jó Királynak, kiből minden él,
A Szív-Királynak, kiben minden él.
Sík Sándor
 

MAGYAR SZENTMISÉK

a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.

 

NOVEMBER 13., ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP

             10.00–10.25   Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (.)

        10.30–11.30  Ünnepélyes ifjúsági szentmise Isten segítségéért

 

             Celebráns        Buchmüller István nyug. plébános

             Igét hirdet        Hatzack Idmar diakónus

             Lektor              Krasznai Norbert (Péld 31, 10–31; 1 Tessz 5, 1–6; Mt 25, 14–30)

 

Közreműködnek a DurMolJk Bokor Iván énekes-gitáros előadó­művész vezetésével

 

Magyar szentmise Rosenheimban,

november 13-án a Czirják és Tóth valamint a Steiner család elhunyt tagjaiért és 27-én

† Erzsébet, Anna és Imre l. ü. valamint a Thes család elhunyt tagjaiért 12.30-kor

a St. Josef-templomban, Innstraße 4. Celebráns: Merka János plébános.

*

NOVEMBER 20., KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE

             10.00–10.25   Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság ( .)

        10.30–11.30  Ünnepélyes szentmise Mekker Ottó l. ü.

 

             Celebráns        Merka János plébános

             Lektor              Jánosi András (Ez 34, 11–17; 1 Kor 15, 20–26. 28; Mt 25, 31–46)

             Orgonista         Sneff János

 

             Zsoltárválasz  Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.

 

Magyar szentmise Landshuton,

nov. 20-án 10.30-kor a St. Johann-templomban, Alte Regensburger Str. 47. Celebráns: Buchmüller István nyug. plébános

 

        16.30–17.30  Gyermekmise missziónk házi kápolnájában. Szeretettel várjuk

                       a  gyermekes családokat.

*

November 27., ADVENT 1. VASÁRNAPJA

             10.00–10.25   Karácsonyi gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (.)

        10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise a Tar és Pereczár család elhunyt tagjaiért

             Celebráns        Merka János plébános

             Lektor              Csanálosy Zsuzsa (Iz 63, 16b–19b; 64, 1–8; 1 Kor 1, 3–9; Mk 13, 33–37)

             Közreműködik Patrona Hungariae Énekkarunk Rorate coeli – gregorián,       Kodály Zoltán – Jöjj el, jöjj el Emmanuel és Harmatozzatok,  valamint Lajtha L./

             Tóth J.– Mária, Mária  kórusművekkel

 

             Orgonál és vezényel Jussel Ottó

 

        Mise után    állófogadás missziónkon (M. Á.). Mindenkit szeretettel várunk.

RENDEZVÉNYEK

a Magyar Katolikus Misszión, Oberföhringer Straße 40.

 

Vasárnap,      november 13.            Magyar szentek és boldogok

10.30–11.30  Ünnepélyes ifjúsági szentmise a Damenstift-templomban

A szentmise után könyvbemutató:

Gizella bajor hercegnő, a szentéletű első magyar királyné életét mutatja be

Elisabeth Faltin „A királyné” című történelmi regénye.

Könyvvásárlási lehetőség és az írónő dedikál. A könyv ára 20,-- €.

16.30–18.30  Széchenyi Kör: „ROM-MÁNIA” című filmvígjáték videó bemutatása

*

Hétfő,              november 14.            Aliz, Huba, Vanda

18.00–19.30  Angol nyelvtanfolyam

19.30–21.00  Komámasszonyok-néptánccsoport

*

Kedd,              november 15.            Nagy Szent Albert, Lipót, Richárd

14.00–16.00  ÉLETÜNK-újság szerkesztőségi gyűlés

16.00–18.00  Bébi-Mami Kör és Gyermekdélután

16.00–18.00  Német nyelvtanfolyam kezdőknek

18.00–19.00  Életmód Klub/Fogyókúra tanfolyam:zsírszázalék mérés, fehérje és nyugalmi

                         állapotú kalória szükséglet kiszámítása (Tóth Adrienn, tel.: 015786851029)

18.30–20.30  Komputer tanfolyam

18.30–21.30  Regös néptánc tanfolyam

*

Szerda,           november 16.            Skóciai Margit, Ödön, Ottmár

19.00–21.30  Ökumenikus istentisztelet református testvéreinkkel a Frauenlobstr. 5. szám alatt. Köz­reműködik Patrona Hungariae Énekkarunk Harmat Artur – Acélszárnyon száll az ember, Halmos László – Hiszek a szent Szívben és Orlando di Lasso – Te vagy az áldás  kórusművekkel.

Szeretettel várjuk mindkét felekezet híveit és mindazokat, akik Krisztus Urunk szándékának megfelelően szívesen imádkoznak velünk a keresztények egységéért.

Az ökumenikus imaóra után agapé.

*

Csütörtök,      november 17.            Nagy Szent Gertrúd, Hilda

18.30–20.00  Ifjúsági énekkarunk, a DurMolJk próbája

20.00–21.30  Tánckör klasszikus táncot tanulóknak

*

Péntek,            november 18.            A Péter- és a Pál-bazilika búcsúja, Jenő, Noé

17.00–18.30   Szentmise, szentségimádás, Imakör missziónk házi kápolnájában

*

Szombat,        november 19.            Árpád-házi Erzsébet, Zsóka

19.00–02.00  Szüreti karitász-bál. Lásd Meghívó!

 

A jövő évi elsőáldozásra és bérmálásra jelentkezés azonnal,

legkésőbb november 15-ig.

Vasárnap,      november 20.            Krisztus Király ünnepe, Jolán, Bódog, Bulcsú

16.30–17.30 Gyermekmise missziónk házi kápolnájában. Szeretettel várjuk a

               gyermekes családokat.

*

Hétfő,              november 21.            Szűz Mária bemutatása, Olivér

18.00–19.30  Angol nyelvtanfolyam

19.30–21.00  Komámasszonyok-néptánccsoport

*

Kedd,              november 22.            Cecília, Cicelle, Célia

16.00–18.00  Bébi-Mami Kör és Gyermekdélután

16.00–18.00  Német nyelvtanfolyam kezdőknek

18.00–19.00     Életmód Klub/Fogyókúra tanfolyam:zsírszázalék mérés, fehérje és nyugalmi

                         állapotú kalória szükséglet kiszámítása (Tóth Adrienn, tel.: 015786851029)

18.30–21.30  Regös néptánc tanfolyam

*

Szerda,              november 23.            I. Kelemen pápa, Kolumbán

10.00–13.00  ÉLETÜNK-újság postázása

17.30–19.00  Patrona Hungariae Énekkar próba.

19.00–21.30  Regös-néptánccsoport

*

Csütörtök,      november 24.            Vietnámi vértanúk, Emma, Flóra, Virág

17.00–17.30  Szentmise házi kápolnánkban

17.30–18.30  Bibliakör: Mit tanít a Biblia a halálról?

18.30–19.30     Dr. Hildegard Rechnitz adószakértői és könyvelői tapasztalattal rendelkező bírónő

                         magyar nyelvű, ingyenes jogi, adójogi, gazdasági és könyvelői tanácsadó szolgálata

18.30–20.30  Komputer tanfolyam

18.30–20.00  Ifjúsági énekkarunk, a DurMolJk próbája

20.00–21.30  Tánckör klasszikus táncot tanulóknak

*

Péntek,            november 25.            Alexandriai Katalin, Liza

*

Szombat,        november 26.            Virág, Konrád, Leonarda
09.30–13.00  Hétvégi Magyar Iskola néptánc tanítással

13.00–17.00  Cserkészfoglalkozás, adventi gyertyagyújtás

*

Vasárnap,      november 27.            Amina, Virgil, Virgínia

12.30-tól         Mekker Árpád, lelkipásztori munkatársunk búcsúztatása nyugdíjba vonulása

                         alkalmából. Állófogadás missziónkon. Mindenkit szeretettel várunk.

15.00–17.00  Tanuljunk róni címmel ismertetés az ősmagyar rovásról és rovásoktatás

* * * * *

ELŐZETES:  December 2-án Imakör; 4-én Advent 2. vasárnapja, Adventi lelkinap; 8-án Szeniorok Klubja; 10-én HMI és cserkészet, valamint Ifjúsági találkozó; 11-én Ifjúsági szentmise és Gyermekmise.

Impressum: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió

D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.

Tel.: 089 / 98 26 37 vagy 98 26 38; Fax: 98 54 19;

E-mail: info@ungarische-mission.de, http://www.ungarische-mission.de

Verantwortlich – Szerkesztő és felelős kiadó: Merka János plébános

 

Személyi változások missziónkon

 

Hart István, lelkipásztori munkatársunknak 2011. augusztus 31-én megszűnt missziónkon munkaviszonya. A müncheni érsekség 2011. szeptember 1-től német szolgálatba helyezte.

 

Lukács Tibor, teológus 2011. szeptember 1-től új lelkipásztori munkatárs missziónkon.

 

Mekker Árpád, lelkipásztori munkatársunk 2011. november 30-val megválik tisztségétől. Előnyugdíjba vonul.

 

Szarvas Erzsébet (férjezett Schönberger) master diplomával rendelkező teológus 2012. január 1-től új lelkipásztori munkatárs missziónkon.