Müncheni Magyar Katolikus Misszió |
||
2012. október 14. |
ÉRTESÍTŐ |
29. évfolyam 17. szám |
|
„Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17)
Ki tudja nekünk megmutatni az üdvösségre vezető utat? Az evangéliumban szereplő gazdag ifjú nagyon okos volt. Nem csupán azért, mert a leglényegesebb kérdést fogalmazta, meg, hanem azért is, mert tudta, hogy kinek kell azt feltennie, s ki adhatja meg erre a választ. Kihez forduljunk kérdésünkkel?
II. János Pál pápa a következőket írta az Igazág ragyogása kezdetű enciklikájában: „A mai embernek újra Krisztus felé kell fordulnia, hogy választ kapjon tőle arra, hogy mi a jó és mi a rossz. Ő az, aki feltárja a hívők előtt a Szentírást és azáltal, hogy teljesen kinyilatkoztatja az Atya akaratát, az igazságot tanítja. Krisztus az üdvösség forrása” (Veritatis splendor 8).
Életünk és örök életünk nagy kérdésével ahhoz a Jézushoz érdemes fordulnunk, aki egykor ezt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam” (Jn14,6). Egyedül Jézus tudja nekünk megmutatni az üdvösség útját, amely az Atyához vezet.
a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.
OKTÓBER 14. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP
10.00–10.25 Gyóntatás és októberi ájtatosság
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise †Czumbil Jolán és Mihály
valamint Müller István és Felber József l.ü.
Celebráns Merka János plébános
Lektor Glatz Hajnalka (Bölcs.7,7-11; Zsid.4,12-13; Mk.10,17-30)
Orgonista Sneff János
Zsoltárválasz Áraszd ránk irgalmadat, Urunk,* hogy mindenkor ujjongjunk.
Magyar szentmise Rosenheimban,
vasárnap, október 14-én és 28-án 12.30-kor a St. Josef-templomban, Innstraße 4. Celebráns: Merka János plébános.
*
OKTÓBER 21. ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP
10.00–10.25 Gyóntatás és októberi ájtatosság
10.30–11.30 Ünnepélyes ifjúsági szentmise †Czumbil Jolán és Mihály
Közreműködnek a DurMolJk Bokor Iván és Geng Ildikó vezetésével
Celebráns Merka János plébános
Lektor Krasznai Norbert (Iz 53, 10–11; Zsid 4, 14–16; Mk 10, 35–45)
A keresztség szentségében részesül: Seehagen Mária, Salamon Sofia Laura, Salamon Emilia
Magyar szentmise Landshuton,
vasárnap, október 21-én 10.30-kor a St. Johann-templomban,
Alte Regensburgerstraße 43. Celebráns: Buchmüller István ny.plébános
*
OKTÓBER 28. ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise †Czumbil Jolán és Mihály,
valamint Kopácsy Zoltánné l. ü.
Celebráns Merka János plébános
Lektor Izbéki Petronella (Jer, 31, 7–9; Zsid 5, 1–6; Mk 10, 46–52)
Orgonista Sneff János
Zsoltárválasz Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk,*azért szívből ujjongjunk
NOVEMBER 1. MINDENSZENTEK ÜNNEPE
10.00–10.25 Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise a Réz és Csanálosy család elhunyt tagjaiért
Celebráns Buchmüller István ny. plébános
Lektor Csanálosy Zsuzsa (Jel 7, 2–4. 9–14; 1 Jn 3, 1–3; Mt 5, 1–12a)
Orgonista Sneff János
Zsoltárválasz Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
*
NOVEMBER 4. ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP
10.00–10.25 Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise †Tréger Pál l.ü.
Celebráns Buchmüller István ny. plébános
Lektor Lukács Tibor (MTörv 6,2-6; Zsid 7, 23-28; Mk 12, 28b-34)
Orgonista Sneff János
Zsoltárválasz Szeretlek, Uram Istenem,* én erősségem.
a Magyar Katolikus Misszión, Oberföhringer Straße 40.
Vasárnap, október 14. I. Kallixtusz pápa, Helén, Alán
*
19.30–21.00 Komámasszonyok-néptánccsoport
*
Kedd, október 16. Hedvig, Alacoque Margit, Lehel
16.00–18.00 Renoválás miatt a Bébi- Mami Kör elmarad
16.00–18.00 Renoválás miatt a német nyelvtanfolyam elmarad
17.45–19.15 Angol nyelvtanfolyam kezdőknek
18.30–20.30 Renoválás miatt a komputer tanfolyam elmarad
18.30–21.30 Regös néptánc tanfolyam
*
Szerda, október 17. Antiochiai Ignác, Rudolf, Rezső
19.00–21.30 Dekanatsrat ülés missziónk nagytermében
*
Csütörtök, október 18. Lukács evangélista, Jusztusz
14.00–17.00 Szeniorok Klubja: A találkozó előtti szentmise felújítási munkálatok miatt elmarad.
A találkozón előadást tart Korbuly Dezső történész „Magyarország részvétele a II. világháborúban” címmel. Délutáni találkozónkon tea, kávé és sütemények mellett lehet beszélgetni és szórakozni. Összejövetelünkre szeretettel várunk minden nyugdíjas korú érdeklődőt.
18.30–20.00 Ifjúsági énekkarunk, a DurMolJk próbája
20.00–21.30 Tánckör klasszikus táncot tanulóknak
Péntek, október 19. Brébeuf János, Jogues Izsák, Keresztes Pál, Nándor
Felújítási munkák miatt az Imakör elmarad
19.30–21.30 Széchenyi Kör: H. Szabó Gyula előadása „ A marosvécsi helikoni hagyományok múltja és jelene” címmel
Szombat, október 20. Irén, Vendel, Vitálisz
10.00–11.00 Magyar néptánc tanítás a Hétvégi Magyar Iskolában
11.00–13.00 Hétvégi Magyar Iskola – oktatás csak a Kányádi Sándor és Petőfi Sándor csoportoknak, a cserkészfoglalkozás szünetel
15.00–16.00 Az 1956-os októberi magyar forradalom és szabadságharc emlékére rendezett polgári emlékünnepély. Mindenkit szeretettel várunk
*
Vasárnap október 21. IV. Károly, Orsolya, Zsolt, Solt, Celina
Szerda, október 24. Claret Antal Mária, Salamon, Gilbert
10.00–12.00 ÉLETÜNK- újság postázása
*
17.30–18.30 Bibliakör: Hitünk a Szentírás tükrében / IL. „Isten találkozik az emberrel ”
18.30–19.30 Dr. Hildegard Rechnitz bírónő magyar nyelvű, ingyenes jogi, adójogi,
gazdasági és könyvelői tanácsadó szolgálata
18.30–20.00 Ifjúsági énekkarunk, a DurMolJk próbája
20.00–21.30 Tánckör klasszikus táncot tanulóknak
*
Péntek, október 26. Dömötör, Amand, Evariszt
18.30–21.00 Családok Fóruma felújítási munkálatok miatt elmarad
Szombat, október 27. Szabina, Antonietta
Vasárnap október 28. Simon és Júdás Tádé apostolok, Alfréd
18.30–20.30 Filmklub: Horthy a kormányzó (Történelmi film a nemzeti ünnepre)
Kedd, október 30. Alfonz, Stefánia
Szerda, október 31. Romzsa Teodor, Farkas, Rodrigó
Csütörtök, november 1. Mindenszentek ünnepe
Felújítási munkálatok miatt a szentmise és a szentségimádás elmarad
*
Szombat, november 3. Porres Márton, Győző, Szilvia
Vasárnap, november 4. Borromeo Károly, Karola, Karolina
ELŐZETES: November 15.-én Szeniorok Klubja; 17.-én jótékonysági Karitász-bál;
22.-én Biblia Kör
A JÖVŐ ÉVI ELSŐÁLDOZÁSRA ÉS BÉRMÁLKOZÁSRA JELENTKEZÉS: AZONNAL, LEGKÉSŐBB NOVEMBER 15-IG
Impressum: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió
D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.
Tel.: 089 / 98 26 37 ; Fax: 98 54 19;
E-mail: info@ungarische-mission.de, http://www.ungarische-mission.de
Verantwortlich – Szerkesztő és felelős kiadó: Merka János plébános