ÉRTESÍTŐ a müncheni   Magyar Katolikus Misszió életéről
2001.október 28., 18. évfolyam 27. (727.) szám

Évközi 30. vasárnap
Vérontás nélkül nincs megváltás

(Szabadság-szobor) Van-e értelme vérünket ontani másokért? Feláldozni életünket? Mi értelme az önfeláldozásnak? A másokért vállalt halálnak? Életünk árán küzdeni Istenért, hazáért, szabadságért? Áldozatot vállalni egy eszméért, hitünkért, hivatásunkért,  szerelmünkért, gyermekeinkért, népünkért, a jobb jövőért? Érdemes-e másokért élni, esetleg értük meghalni?

A kérdés már az ókori görögöket is foglalkoztatta. Euripidész, görög drámaíró a Kr. e. V. században,  „Alkésztisz" címmel drámát írt Admétosz király életéről, akit Thanatosz, a halál istensége éppen fiatal jegyesével, Alkésztisszel kötött házasságának napján akart elragadni. Apollón azonban – hálából a király egykori jótéteményéért – hajlandó volt meghosszabbítani Admétosz király életét, ha valaki vállalja, hogy önként távozik helyette az Alvilágba.
Egyedül a király menyasszonya, Alkésztisz volt hajlandó feláldozni önmagát érte. A hősi életáldozatra végül is csak évek múlva került sor, miután Admétosz fiatal felesége megtapasztalta az élet szépségeit és így egészen tudatosan felmérhette tragikus életáldozatának minden súlyát. A temetés után Héraklész királyi barátja segítségére sietett és elhatározta, hogy a hádesből, az alvilágból kiszabadítja Alkésztiszt és visszaadja Admétosznak. Előbb azonban a megözvegyült királynak nagy próbát kellett kiállni: Héraklész lefátyolozott nővel tért vissza a királyi udvarba. Admétosz nem sejtette, hogy ki rejtőzik a fátyol mögött. Felesége halálos ágyánál tett özvegyi fogadalmát megtartva, nem engedett a kísértésnek, még csak rá sem akart nézni az eléje vezetett, lefátyolozott nőre, meg sem akarta érinteni az ismeretlenül közeledő aszszonyt, akiről végül kiderült: a felesége.
Euripidész művében ismételten rávilágított az önzetlen, önfeláldozó szeretet nehézségeire. Amikor például, Admétosz szembe került apjával, Pherésszel, kölcsönösen megvádolták egymást: a szülők akár egyetlen fiuk halála árán is ragaszkodtak hitvány vén életükhöz, illetve: Admétosz önmaga mentésére bárkit hajlandó lett volna feláldozni.

Az önzés nagy kísértés. Mégis vannak olyan erkölcsi parancsok, amelyek az életösztönnél is drágábbak. Vannak értékek, amelyekért hősies életáldozattal fizetünk, mint Alkésztisz hitvesi szerelméért. Petőfinek ilyen érték a szabadság és a szerelem:
„Szerelmemért feláldozom
Az életet,
Szabadságért feláldozom
Szerelmemet".
Jézus meg azt mondja: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). A keresztények mindig tisztelték vértanúikat, mert tudták, hogy piros vérük a hulló vetőmag, mely bőséges termést hoz – Sanguis martyrum semen christianorum – és: Sine sanguinis effusione non fit redemptio, azaz: vérontás nélkül nincs megváltás. Áldozatos munka nélkül nincs kánaán.
De ugyanez áll azokról is, akik életüket áldozták embertársaikért: hazánkért és a magyar szabadságért. Tisztelettel emlékezünk nemzeti hőseinkre. Megbecsüljük őket. Vérük hullása nem volt hiába, sem 1848-ban,  sem 1956-ban. Szabadságot szerzett, a kibontakozás új lehetőségét, ígéretes jövőt, csak éppen küzdenünk kell érte – verítékes munkával.

Az önfeláldozás meghozza gyümölcsét. Pál apostol még ennél is tovább megy. Az önfeláldozó szeretet megnyitja az örök élet távlatát: „Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét" (2 Tim 4, 6–8). 


MAGYAR SZENTMISÉK
a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.

OKTÓBER 28. ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP
Egyházi megemlékezés nemzeti ünnepünkről
10.00–10.25 Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (R. B.)
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise
                   + Baumann Ilona és Rezi Jenő l. ü.
Celebráns     dr. Cserháti Ferenc plébános
Lektor         Zsákai Rozália (Sir 35, 15b–17, 20–22a; 2 Tim 4, 6–8, 16–18; Lk 18, 9–14)
Ministráns    Kucsera Á. – Lévai A. (Fő); Győry I.– Siményi M. (Ce); Józsa M. – Barbul A. (Cs); Nadj M. – Felber E. (Fü).
Orgonál és vezényel Jussel Ottó
Közreműködik Patrona Hungariae Énekkarunk Werner Alajos – Égi Szűz virág, ismeretlen szerző – Nagy szentjeink között és Kodály Zoltán – Ah, hol vagy magyarok című kórusművével
*
CSÜTÖRTÖK NOVEMBER 1. MINDENSZENTEK ÜNNEPE
10.00–10.25 Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (T. K.)
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise
                    + Fesztini Fábián és a Gassmann család elhunyt tagjai l. ü.
Celebráns     Merka János ifjúsági lelkész
Lektor         Goia Szilvia (Jel 7, 2–14; 1 Jn 3, 1–3; Mt 5, 1–12a)
Orgonál       Sneff János
*
Péntek November 2. Halottak napja
18.30–19.30 Halottak napi szentmise szentbeszéddel összes halottainkért és
                   elhunyt lelkipásztorainkért:

Dr. vitéz Koráni Elemér (* 1888, + ?)
Dr. Rozsály Ferenc (*1917, + 1957. 02. 17.)
Dr. Ádám György (*1912, + 1978. 01. 18.)
Füstös Antal (*1919, + 1985. 07. 16.)
Dr. Közi Horváth József (*1903, + 1988. 05. 26.)
Dr. Eperjes Ernő (*1914, + 1988. 08. 26.)
Hajdú István (*1918, + 1990. 05. 10.)
Marczell Tibor (*1921, + 1990. 09. 10.)
Dr. Kozma György (*1939, + 1990. 12. 14.)
Dr. Harangozó Ferenc (*1907, + 1991. 12. 23.)
Dr. Fábián Károly (*1919, + 1993. 02. 06.)
Dr. Bácsváry Róbert (*1922, + 2000. 09. 13.)
Celebráns     Merka János ifjúsági lelkész
Lektor         Balogh Mária
Orgonista     Sneff János
*
NOVEMBER 4. ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP
10.00–10.25 Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (M. A.)
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise
                    + Harsányi Sándor, szülők és testvérek l. ü.
Celebráns     Merka János ifjúsági lelkész
Lektor          Barbul László (Bölcs 11, 22–12, 2; 2 Tessz 1, 11–2, 2; Lk 19, 1–10)
Orgonál        Sneff János
Mise után rózsafüzér titokcsere
Általános havi imaszándék: Imádkozunk a szent és példamutató asszonyok és férfiak segítségéért, hogy támogatásukkal bátran hirdessük Isten országának örömhírét.
Rózsafüzér titokcsere után a keresztség szentségében részesül Martin Simona
*
NOVEMBER 11. ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP
10.00–10.25 Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (M. T.)
10.30–11.30 Ünnepélyes szentmise
                   + Biergiesser József, Zsoldos Margit, Knill Ernő l. ü.
Celebráns     Dr. Cserháti Ferenc plébános
Lektor         Győry Márta (2 Mak 7,1–14; 2 Tessz 2, 16–3, 5; Lk 20, 27–38)
Ministráns    Kucsera Á. – Lévai A. (Fő); Józsa P. – Jánosi F. (Ce);  Barbul A. – Jánosi K. (Cs); Balogh A. – Lévai T. (Fü);
Orgonál       Sneff János
Mise után a keresztség szentségében részesül Lad Christian
*
Magyar szentmise Rosenheimban, vasárnap, október 28-án és november 11-én 11.00 órakor a Stocker család elhunyt tagjaiért a St. Josef-templomban, Innstr. 4. Celebráns: Merka János ifjúsági lelkész.

EGYHÁZI TALÁLKOZÓK
a Magyar Katolikus Misszión, Oberföhringer Straße 40.

HÉTFŐ        Október 29.  Nárcisz, Melinda
19.00–21.30 Komámasszonyok

KEDD          Október 30.  Alfonz, Stefánia
15.00–17.00 Könyvkölcsönzés
18.30–22.00 Regös próba kezdőknek

SZERDA     Október 31.  Farkas, Rodrigó
19.00–21.30 Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próba
19.00–22.00 Regös
 
HÉTFŐ        November 5.  Szent Imre herceg, Filótea, Tétény
19.00–21.30 Komámasszonyok

KEDD         November 6.  Lénárd, Kölni Krisztina, Leonardo
15.00–17.00 Könyvkölcsönzés
18.30–22.00 Regös próba kezdőknek

SZERDA     November 7.  Rezső, Csongor, Engelbert
16.00–18.00 Német nyelvtanfolyam kezdőknek
19.00–20.30 Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próba
19.00–22.00 Regös

CSÜTÖRTÖK  November 8.  Zsombor, Kál, Kolos
13.45–14.15 Szentmise Szent Imre herceg tiszteletére +Berend Irén l. ü. missziónk házi kápolnájában (Cs. F.)
14.00–17.00 Szeniorok Klubja, Gyarmathy Catrine, Az erdélyi magyar kisebbség érdekében

PÉNTEK     November 9.  A Lateráni-bazilika felszentelése, Tivadar, Teodor
13.00–13.30 Zsolozsma
18.00 órától Ifjúsági lelkigyakorlat

SZOMBAT November 10.  Nagy Szent Leó, Réka, Avellinói András
Ifjúsági lelkigyakorlat

VASÁRNAP November 11. Tours-i Márton, Alád, Tódor
12.00-ig Ifjúsági lelkigyakorlat



HÍREK
Vasárnap, október 28-án 10.30-kor ünnepélyes szentmise Patrona Hungariae Énekkarunk közreműködésével és egyházi megemlékezés nemzeti ünnepünk alkalmából a Damenstift-templomban.
*
Szerdán, október 31-én 19.00–21.30-ig Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próba missziónkon.

Ugyancsak szerdán, október 31-én 18.30–20.00-ig Patrona Hungariae Énekkarunk tagjainak próba a főlelkészségen, Landwehrstr. 66., IV. emelet.
*
Csütörtökön, november 1-én Mindenszentek ünnepe. 10.30-kor ünnepi szentmise a Damenstift-templomban. Lásd 2. oldal!
*
Pénteken, november 2-án halottak napja, elsőpénteki beteglátogatás. Este 18.30–19.30-ig halottak napi szentmise prédikációval összes halottainkért és elhunyt lelkipásztorainkért a Damenstift-templomban, ahol gyertyát gyújtunk, kegyelettel emlékezünk elhunyt szeretteinkre, főleg azokra, akiknek sírjait nem kereshettük fel ezekben a napokban, és imádkozunk értük.
Halottak napján, illetve Mindenszentek délután és estéjén teljes búcsút nyerhet a tisztítótűzben szenvedőkért az a hívő, aki buzgó lélekkel meglátogat egy templomot vagy nyilvános kápolnát, a templomlátogatás alkalmával Miatyánkot és Hiszekegyet imádkozik. Az általános feltételeknek (gyónás, áldozás, ima a Szentatya szándékára) néhány nappal előtte és utána is eleget lehet tenni. „A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése részben vagy teljesen, melyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesítheti tagjait" (A búcsúk imakönyve, 11. o.).
* * *
Szerdán, november 7-én missziónkon 16.00–18.00-ig német nyelvtanfolyam kezdőknek és 19.00–21.30-ig Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próba.

Ugyancsak szerdán, november 7-én 18.30–20.00-ig Patrona Hungariae Énekkarunk tagjainak próba a főlelkészségen, Landwehrstr. 66., IV. emelet.
*
Csütörtökön, november 8-án 14.00–17.00-ig missziónkon Szeniorok Klubja, amelynek keretében Gyarmathy Catrine, az európai keresztény nők ökumenikus fórumának társelnöknője beszél az erdélyi magyar kisebbség érdekében kifejtett munkásságáról. Klubtalálkozónk előtt, 13.45–14.15-ig szentmise Szent Imre herceg tiszteletére, +Berend Irén lelki üdvéért, missziónk házi kápolnájában. Szeretettel várunk minden nyugdíjaskorú érdeklődőt.
*
Pénteken, november 9-én 18.00 órától vasárnap, november 11-én 12.00-ig missziónkon bentlakásos ifjúsági lelkigyakorlatot tartunk „Az emberszív angyalai és démonai" címmel. Jelentkezni november 7-ig lehet 15 márka költséghozzájárulás befizetésével Merka János ifjúsági lelkésznél missziónkon. A résztvevők hálózsákot hozzanak magukkal. Minden ifjú érdeklődőt szeretettel várunk.
* * *
ELŐZETES: november 15-én Bibliakör, 16-án Imakör, Széchenyi Kör, 17-én Hétvégi Magyar Iskola, cserkészfoglalkozás, Magyar Klub, 18-án Ifjúsági szentmise.

Herausgeber – Szerkesztő és felelős kiadó: Dr. Cserháti Ferenc plébános
Impressum – Kiadó: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió
Anschrift – Cím:    D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.
Telefon – Tel.:     089 / 98 26 37 – 8; Fax: 98 54 19; E-mail: ukm_muenchen@yahoo.de
Internet – http:// www.erzbistum-muenchen.de/ungarische-mission