ÉRTESÍTŐ a müncheni   Magyar Katolikus Misszió életéről
2001. szeptember 30., 18. évfolyam 25. (725.) szám

Évközi 26. vasárnap
A sátáni erőket elsepri a szeretet

A békefenntartó, katonai beavatkozások, különösen a Balkánon, arról tanúskodnak, hogy az ártatlanok és a védtelenek megmentése érdekében, néha még a legnagyobb igyekezet ellenére sem lehet elkerülni az erőszak alkalmazását, mégha ez csakis ultima ratio lehet. A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy minden erőszak újabb erőszakot vált ki. Nagy dilemma! Ördögi kör. Ismerős Jézus kijelentése is: Aki kardot ránt, kard által vész el – Mt 26, 52.

2001. szeptember 11-én a világtörténelem egyik legsötétebb eseményét éltük át: őrült terroristák iszonyatos támadását az emberi méltóság ellen. Ez a terror most elsősorban az Egyesült Államokat sújtotta: a repülőszerencsétlenségek áldozatait és ezek hozzátartozóit, New York és Washington lakosságát, a World Trade Center és a Pentagon dolgozóit, de velük együtt rémületbe ejtette az egész emberiséget. A TV segítségével szemtanúi lehettünk a borzalmas katasztrófának: a terroristák által eltérített, bombaként használt utasszállító repülőgépek önpusztító támadásának, összeütközésének a két hatalmas világhírű toronyépülettel, amely összeomolva pillanatok alatt maga alá temetett és sírba vitt több ezer embert. A sebesültek és halottak száma máig sem ismerős. Láttuk az emberi gonoszság borzalmas művét. A sátáni erők iszonyatos bűncselekménye megrázkódtatta az egész emberiséget, egy háború rémületes borzalmaival, a világ apokaliptikus pusztulásával fenyegette meg az emberiséget.

A romokban pusztult emberi áldozatok és az ártatlanok szenvedése világszerte együttérzést váltott ki. Az amerikai követségek előtt sokan lerakták az együttérzés és a kegyelet virágait, gyertyákat gyújtottak vagy szolidaritási tüntetéseket szerveztek. Többfelé szolidaritási munkaszünetet tartottak, a templomokban harangoztak és istentiszteletekre siettek az együttérző emberek. Imádságos lélekkel emlékeztek a borzalmas eseményre: a halottakra, a sebesültekre, hozzátartozóikra, a rendőrökre és a mentőkre, a soksok szenvedőre és a mentési munkálatokban résztvevő, segítőkész emberekre. Mi is közéjük tartozunk.

Az áldozatokra emlékezünk. Együttérzünk. Emlékezünk és emlékeztetünk a gonoszság művére. Imádkozunk és hiszünk a jó győzelmében. A romok fölé felállítjuk a keresztet és feltekintünk arra, Aki rajta függött: Jézus Krisztusra, a világ megváltójára, a világ világosságára. Hisszük, hogy a sátáni erőket elsepri a szeretet, általa van jövő, új kikelet, megteremtjük a béke feltételeit, eltávolítjuk „az emberi történelem oly sok korszakát átvérző vallásháborúk rettenetes kísértetét" (NMI, 55), az egyetlen Isten neve egyre inkább a béke nevévé és a béke parancsává válik. A párbeszéd és a szeretet az egyetlen út, amelyen minden nép egymásra talál és Isten előtt hazatalál a világ népeinek egyetlen családi közösségében.



MAGYAR SZENTMISÉK
a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.

SZEPTEMBER 30. ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP
10.00–10.25     Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (M. T.)
10.30–11.30     Ünnepélyes szentmise
                       +Tavaszi Tibor l. ü.
Zsoltárválasz    Áldjad lelkem az Urat, * dicsőítsed az Istent.
Celebráns         dr. Cserháti Ferenc plébános és Merka János ifjúsági lelkész
Lektor             Rehák Erzsébet (Ám 6, 1a. 4–7; 1 Tim 6, 11–16; Lk 16, 19–31)
Ministráns        Kucsera Á. – Lévai A. (Fő); Győry I.– Siményi M. (Ce);  Józsa M. – Barbul A. (Cs); Nadj M. – Felber E. (Fü).
Orgonál            Sneff János
11.30–12.00     Félfogadás a sekrestyében
*
OKTÓBER 7.  ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP
10.00–10.25     Októberi ájtatosság és gyóntatás
10.30–11.30     Ünnepélyes szentmise
                       +Harsányi Sándor, elhunyt szülők és testvérek l. ü.
Zsoltárválasz     Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * „Népem ne légy kemény szívű."
Celebráns         dr. Cserháti Ferenc plébános és Merka János ifjúsági lelkész
Lektor              Jánosi András (Hab 1, 2–4; 2 Tim 1, 6–14; Lk 17, 5–10)
Ministráns        Józsa M. – Jánosi M. (Fő); Gőgh J. – Lévai A. (Ce);  Jánosi F. – Balogh A. (Cs); Barbul A. – Somogyi A. (Fü).
Orgonál és vezényel Sneff János
Közreműködik Patrona Hungariae Énekkarunk
Josquin des Prés – Tengernek fényes csillaga és Bárdos Lajos – Angyaloknak kirájnéja című kórusművével
Mise után rózsafüzér titokcsere
Általános havi imaszándék: Imádkozunk, hogy mindenütt tiszteljék az együttélő népcsoportok és vallási kisebbségek kulturális és szellemi kincseit.
*
OKTÓBER 14. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP
10.00–10.25     Októberi ájtatosság (R. É.) és gyóntatás
10.30–11.30     Ünnepélyes szentmise
                       +Dr. Siményi Gábor l. ü.
Zsoltárválasz    Az Úr megmutatta üdvösségét, * a nemzetek színe előtt.
Celebráns         dr. Cserháti Ferenc plébános
Lektor              Jánosi Margit (2 Kir 5, 14–17; 2 Tim 2, 8–13; Lk 17, 11–19)
Ministráns        Kucsera Á. – Lévai A. (Fő); Józsa P. – Jánosi F. (Ce);  Barbul A. – Jánosi K. (Cs); Balogh A. – Lévai T. (Fü).
Orgonál            Sneff János
11.30–12.00     Félfogadás a sekrestyében

Magyar szentmise Rosenheimban, vasárnap, október 14-én 11.00 órakor a St. Josef-templomban, Innstr. 4. Celebráns: Merka János ifjúsági lelkész.



EGYHÁZI TALÁLKOZÓK
a Magyar Katolikus Misszión, Oberföhringer Straße 40.

HÉTFŐ Október 1.  Lisieux-i Teréz, Remig
19.00–21.30 Komámasszonyok

KEDD Október 2.  Őrangyalok, Petra, Örs
15.00–17.00 Könyvkölcsönzés
18.30–22.00 Regös próba kezdőknek

SZERDA Október 3.  A NÉMET EGYSÉG NAPJA, Helga, Evald
Missziónk hivatala zárva.

CSÜTÖRTÖK  Október 4.  Assisi Ferenc, Hajnalka
19.00–21.00 Egyháztanács gyűlés

PÉNTEK Október 5.  Aurél, Attila, Flávia
Papjaink elsőpénteki beteglátogatást végeznek.
17.00–18.30 Elsőpénteki szentmise, szentségimádás, Imakör missziónk házi kápolnájában (Cs. F.)

SZOMBAT Október 6.  Brúnó, Renáta
12.00–18.00 SZER – 50

VASÁRNAP  Október 7. Rózsafüzér Királynője, Amália
12.30–16.30 Rózsafüzér Társulat közgyűlés

HÉTFŐ Október 8.  Magyarok Nagyasszonya, Koppány, Benedikta
19.00–21.30 Komámasszonyok

KEDD Október 9.  Dénes és társai, Leonardi János, Ábrahám
15.00–17.00 Könyvkölcsönzés
18.30–22.00 Regös próba kezdőknek

SZERDA Október 10.  Gedeon, Borgia Ferenc,
16.00–18.00 Német nyelvtanfolyam kezdőknek
19.00–20.30 Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próba
19.00–22.00 Regös

CSÜTÖRTÖK  Október 11.  Brigitta, Gitta, Etel
13.45–14.15 Szentmise missziónk házi kápolnájában (Cs. F.)
14.00–17.00 Szeniorok Klubja, Zorkóczy Zenóbia, Incze-Gergely Katalin, Ismét magyar lett a magyar

PÉNTEK Október 12.  Mikes, Miksa
13.00–13.30 Októberi ájtatosság

SZOMBAT Október 13.  Kálmán, Ede, Edvárd
12.00–15.00 Hétvégi Magyar Iskola magyar néptánc tanítással
15.00–17.30 Cserkészfoglalkozás
18.00–20.30 Ifjúsági találkozó, Okkultizmus a fiatalok körében



HÍREK
Vasárnap, szeptember 30-án 10.30-kor magyar szentmise a Damenstift-templomban, délután zarándoklat Maria Eichba (Planegg mellett). Szervezi a müncheni Katolikusok Tanácsa. Vezeti Engelbert Siebler segédpüspök. München városának ezen hagyományos és gyalogos zarándoklata 13.30-kor indul a Gräfelfing-i állomás nyugati oldaláról. 14.30-kor szabadtéri szentmise Maria Eich-ban. Magyar csoportunk találkozója 13.30-kor Cserháti Ferenc plébánosunk körül a Gräfelfing-i állomás nyugati oldalán, ahol csatlakozunk München városának zarándokmenetéhez. Indulás Gräfelfingbe az S6-sal Tutzing irányába a Karlsplatz/Stachus megállótól 12.49-kor vagy 13.09-kor. Kiszállás Gräfelfingben, vagy Maria Eichban azoknak, akik az egy órás gyaloglásra nem vállalkozhatnak, de a zarándoklathoz Maria Eich-ban csatlakozni kívánnak. Egyéb járművekkel vagy személygépkocsikkal is jöhetünk. Mindenkit szeretettel várunk.

Ugyancsak vasárnap, szeptember 30-án 18.00 órai kezdettel „Nemzetek miséje" a müncheni St. Nikolaus-templomban (Stanigplatz 12; U2: Hasenbergl megálló), a külföldi polgártársak hete alkalmából és Engelbert Siebler segédpüspök vezetésével. Szentbeszédének témája: A rasszizmust felismerni – színt vallani". Erre a szentmisére is szeretettel várunk minden érdeklődőt.
*
Szerdán, október 3-án 18.00–19.30-ig főpróba Patrona Hungariae Énekkarunk tagjainak a főlelkészségen, Landwehrstr. 66. IV. emelet. Mindenkit szeretettel várunk.
*
Csütörtökön, október 4-én 19.00–21.00-ig missziónkon Egyháztanács gyűlés, amelyre szeretettel várjuk egyháztanácsunk minden tagját.
*
Elsőpénteken, október 5-én papjaink egésznapos beteglátogatást végeznek. Szeretettel várjuk betegeink, a gyengélkedők és öregek hívását, illetve bejelentését papjainknál. 17.00–18.30-ig elsőpénteki szentmise és szentségimádás Imakörünk szervezésében, missziónk házi kápolnájában.
*
Vasárnap, október 7-én rendkívűli Rózsafüzér Társulat közgyűlés, amelyre szeretettel várjuk Társulatunk minden tagját. A közgyűlést de. 10.00 órakor a Damenstift-templomban ünnepélyes októberi ájtatossággal kezdjük, a vasárnapi szentmisével és utána rózsafüzér titokcserével folytatjuk; aztán missziónk otthonába megyünk (Oberföhringer Str. 40.), ahol kb. 12.30–16.30-ig a szokásos formában megbeszéléseket tartunk (egyszerű ebéd, csoportfelelősök választása, beszámoló, évi csoportbeosztás, új tagok felvétele). Egyszerű ebédről, hozzávalókról, italokról és üdítőkről missziónk gondoskodik. Közgyűlésünk nagyon fontos. Ezért számítunk minden Rózsafüzér Társulati tag részvételére. A közgyűlésen felújítjuk társulati tevékenységünket, csoportvezetők választására, illetve újraválasztására és új tagok felvételére is sor kerül.
*
Szerdán, október 10-én missziónkon 16.00–18.00-ig német nyelvtanfolyam kezdőknek, 19.00–21.30-ig Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes próba.

Ugyancsak szerdán, október 10-én 18.30–20.00-ig énekpróba Patrona Hungariae Énekkarunk tagjainak és érdeklődő új énekeseknek a főlelkészségen, Landwehrstr. 66., IV. emelet.
*
Csütörtökön, október 11-én 14.00–17.00-ig Szeniorok Klubja találkozó missziónkon. Klubtalálkozónkon, tekintettel Nemzeti ünnepünkre, Zorkóczy Zenóbia színésznő „Ismét magyar lett a magyar" címmel, 1848-as és 1956-os énekelt verseket ad elő. Zongorán kíséri Incze-Gergely Katalin zeneszerző, karmester.
A találkozó előtt 13.45–14.15-ig szentmisét celebrálunk Magyarok Nagyasszonya tiszteletére missziónk házi kápolnájában. Szeretettel várunk minden nyugdíjaskorú érdeklődőt.
*
Szombaton, október 13-án missziónkon 12.00–15.00-ig Hétvégi Magyar Iskolánk tanulóinak találkozója magyar néptánc tanítással, 15.00–17.00-ig cserkészfoglalkozás, 18.00–20.30-ig Ifjúsági találkozó „Okkultizmus a fiatalok körében" címmel.
* * *
ELŐZETES: október 16-án ökumenikus bizottsági megbeszélés, 18-án Bibliakör, 19-én Imakör, 20-án Szüreti Caritas-bál.

Herausgeber – Szerkesztő és felelős kiadó: Dr. Cserháti Ferenc plébános
Impressum – Kiadó: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió
Anschrift – Cím:    D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.
Telefon – Tel.:     089 / 98 26 37 – 8; Fax: 98 54 19; E-mail: ukm_muenchen@yahoo.de
Internet – http:// www.erzbistum-muenchen.de/ungarische-mission